Nyolcórás utazás után tízperc döntött
2008.05.03.


Nyolcórányi utazás után a nyolcgólos hátrány ledolgozása már túl nagy feladatnak bizonyult a Fehérép Alcoa FKC-nek Debrecenben. Az autópályán dugóba került fehérváriak az első félidőben több alkalommal is vezettek riválisukkal szemben, azonban a második játékrész elején a hajdúságiak tíz perc alatt nyolcgólosra növelték előnyüket, és végül 36-31-re nyerték a mérkőzést.

Vura József lányai hiába jöttek fel 31-30-re, és kerültek emberelőnybe, a végjátékban mégsem tudtak fordítani, hiszen az utolsó öt percben újra a hazaiaké lett a főszerep.A Fehérép legjobbja a tizenegy gólos csapatkapitány, Balogh Beatrix lett. 

NBI, 19. forduló:
DVSC-Aquaticum – Fehérép Alcoa FKC 36-31 (18-17)
Debrecen, 500 néző
Vezette: Horváth, Marton
 
DVSC: Triffa és Kiss (kapusok), Latakaite 9, Benyáts 6 (5), Szűcs 6, Temes 5, Nagy 4, Csáki 2, Szabó 2, Micic 1, Nikolic 1, Hornyák, Kovács, Sütő. Vezetőedző: Varga József, Skaliczki László

FKC: Fekete és Djeric (kapusok), Balogh 11 (4), Trishchuk 7 (1), Kamper 3, Lévai 3, Bernataviciute 2, Tápai 2, Vijunaite 2, Vaszari 1, Gordeyeva, Szrnka, Mayer. Vezetőedző: Vura József

Kiállítások: 10 perc; 10 perc
Hétméteresek: 5/6 (Benyáts hagyta ki); 5/5

Az eredmény alakulása: 5. perc: 2-3, 10. perc: 5-5, 15. perc: 10-8, 20. perc: 12-11, 25. perc: 14-15; 35. perc: 25-19, 40. perc: 28-20, 45. perc: 29-25, 50. perc: 31-27, 55. perc: 32-30.


Vura József, a Fehérép vezetőedzője:

„Ami döntő volt a mai meccsen, hogy a második félidőt nagyon rosszul kezdtünk, ott elment az ellenfél nyolc góllal, utána pedig nagyon sok energiát emésztett fel, hogy ezt a hátrányt ledolgozzuk. A végjátékra már nem maradt erőnk.

A szünetben igazán arra hívtam fel a figyelmet, hogy sokkal keményebbek legyünk védekezésben, és azt is mondtam a lányoknak, hogy amelyik csapat előbb kezd el keményen védekezni, az fogja nyerni a mérkőzést – és ezt sajnos a Debrecen kezdte el előbb. Az ellenfélnek a kapusteljesítménnyel együtt végül sokkal jobb volt a védekezése. Hozzá kell tennem, hogy már régen fordult elő, hogy a kapusaink csak 22%-kal védjenek; úgy gondolom, ez ok arra, hogy ne nyerhessünk meg egy ilyen mérkőzést. Talán a bajnokság elején fordult elő utoljára ilyen a Vác elleni meccsen, amit csoda volt, hogy ennek ellenére megnyertünk.

Arról nem is beszélve, hogy több mint hét órát töltöttünk buszon, mivel az M3-as autópályán baleset volt. Tíz órakor indultunk Fehérvárról, és fél tizenkettőre már az M3-as negyvenes kilométerénél voltunk. Onnan viszont tíz kilométert több mint három óra alatt tettünk meg… 

Balogh Beatrix, a Fehérép csapatkapitánya:

„Az utazásunk igen hosszúra húzódott, szörnyű volt, de próbáltunk nem elkeseredni emiatt. Gyors öltözés, felkészülés és bemelegítés után pedig pályára léptünk. Úgy gondolom, az első félidőben okosan játszottunk, jól tartottuk magunkat, mind a támadójátékban mind pedig a védekezésben. A kapusteljesítményünk akkor még jól működött.

A második félidőben aztán nem tudom, hogy igazán mi történhetett velünk, talán akkor jöttek ki rajtunk az egész nap történései. Sajnos nem tudtunk eléggé koncentrálni, aminek az lett a következménye, hogy hiába küzdöttünk, nem tudtuk behozni a nyolcgólos hátrányt. Belefáradtunk, s a végeredmény magáért beszél. Azt hiszem, ebben a meccsben sokkal több lehetett volna, még akár a győzelem is, ha nincs az a kihagyás.

Készülünk a szerdai Győr elleni meccsre, ami nagy izgalommal várunk. Az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy sikerült hazai pályán elcsípnünk a Győrt, ezért reménykedem benne, hogy most is hasonlóan izgalmas meccset játszunk majd ellenük. Ez a korábbiaknál is nehezebb feladat lesz, mert még jobb, még összeszokottabb csapat a Győr. Megteszünk mindent, hogy egy nagyon jó eredménnyel hagyjuk majd el a pályát.”

Presstige Média
Fotó: Bölcsföldi István Péter


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. szeptember
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP