Nyaralás helyett készülődés 2008.07.06.


Áprilisban sajtótájékoztató keretében jelentette be a Fehérép Alcoa FKC nőikézilabda-csapata, hogy Tápai Szabina a dán Randers HK-ban folytatja pályafutását. A hat szezonon keresztül a székesfehérvári csapatot erősítő játékossal másfél héttel elutazása előtt beszélgettünk. Kíváncsiak voltunk, hogyan telnek napjai, és várhatóan milyen körülmények fogadják majd Dániában.

Mi történt Veled az eligazolásod bejelentése óta?

Mindenekelőtt lezárult a bajnokság, ahol végül sikerült megszereznünk a negyedik helyet. Természetesen az ilyenkor szokásos búcsúbankett sem maradhatott el a csapatnál; a lányokkal felemás érzésekkel búcsúztunk egymástól, hiszen ők is szerették volna, ha maradok. Kellemes hat évet töltöttem Fehérváron, amire jó érzésekkel emlékszem vissza. Még egy kis ajándékot is kaptam a csapattársaktól, nagyon megható volt. A szünet alatt is tartottam pár lánnyal a kapcsolatot, de most már rohamosan közeleg az elutazás dátuma. A mai világban azonban az internet és Skype segítségével nem nehéz napi kontaktusban maradni.

Nyaralásra jutott azért időd?

Nem igazán, mert nagyon lefoglalt a kiköltözés, és az összes, ezzel kapcsolatos szervezés. A szokásos nyaralás is elmaradt, pedig nálam, ha nyár, akkor tengerpart. De sebaj, pár napot azért töltöttem a Balatonon is.

Ha jók az információink, akkor nem egyedül mész Dániába...

Igen. A húgom, Andi is elkísér, ugyanis ajánlatot és állást is kapott Dániában. Ez nagymértékben megkönnyíti majd a helyzetünket. Együtt is fogunk lakni, ahogy Fehérváron, de azóta már mindketten felnőttünk annyira, hogy már ne legyenek akkora küzdelmek, mint régen.

Pontosan milyen küzdelmek? Hogy ki vigye a háztartást?

Inkább úgy fogalmaznék, különbözik a házvezetéshez való viszonyunk és mentalitásunk, ami a rendrakás és takarítás területén jelentkezik. Nem azt mondom, hogy rendmániás vagyok, de szeretem, ha klappol minden körülöttem.

Egyébként házias típus vagy?

Azt gondolom, hogy igen könnyen feltalálom magam a háztartásban. Biztos hiányozni fognak a hazai ízek is, ezért rendszeresen fogunk főzni.

Milyen körülmények között élsz majd Dániában?

Nem olyan régen kint jártam rendezni a dolgaimat, és akkor mutatták meg a lakásunkat. Egy szuper, nyolcvan négyzetméteres tetőtéri lakást bérel nekem a klub a belvárostól pár perc sétára, a csarnoktól pedig öt percre autóval. Teljesen berendezték, még a hűtőt is feltöltötték. Minden az ízlésemnek passzol. Egy dolog hiányzott belőle: egy nagy tükör. De már azt is pótoltuk.

Köztudott, hogy szeretsz öltözködni, s van pár ruhád. Mi alapján szelektálsz? Mert mindent csak nem viszel ki Magaddal.

Csak majdnem mindent... Elkezdtem már a szelektálást, de tisztán látszik, hogy ezzel lesz a legnagyobb gond a költözésnél. Nagyon sok maradt még így is. Miután mi Andival kimegyünk nem sokkal később anyuék is jönnek, ők is hoznak majd egy jó adaggal. Azért is döntöttünk az autós kiköltözködés mellett, mert a húszkilós reptéri limitbe semmi nem fér bele. Kint nem fogok ilyeneket vásárolni, mert a ruhák nagyon drágák. Mostanában olyan idő volt, mint nálunk, úgy is készülök, de aztán ősszel már hűvösebbre kell számítani.

Állítólag a dán a legboldogabb nép. Mikor kint voltál, mit tapasztaltál?

Sokan mondták, hogy a dán emberek mogorvák, de ezt abszolút nem tapasztaltam. A csapattársaim és a vezetők is nagyon kedvesek, szeretettel fogadtak, közvetlenek. Látszik, hogy jól és boldogan élnek. Az azonban érdekes és szokatlan, hogy ilyenkor még fél tizenegykor is világos van este, viszont télen nagyon rövidek lesznek a nappalok.

Mit lehet tudni, milyen lesz egy napod?

Legutóbb egy kondicionáló és egy labdás edzésen voltam. Annyit tudok, hogy az alapozás időszakában napi két edzésünk lesz, aztán az edzőm összeállítja, hogy a bajnokság alatt milyen munkát végzünk majd, tehát ez még képlékeny. Egy biztos, hogy a klub beíratott egy nyelviskolába, ahol dánul fogok heti pár alkalommal tanulni. Annyit már mondtak, hogy jó érzékem van hozzá. Bódi Bernivel már tettünk egy jó nagy városnézést, de szerintem az edzések és meccsek között biztos lesz még mit felfedezni.

Pontosan mikor kell kiutaznod?

Azt kérték, hogy július 14-én, az első edzésen jelenjek meg. Az elején még úgy gondoltam, már csütörtökön kimegyek, de azt hiszem, ez kitolódik a hétvégéig. Aztán kezdődik a munka, amit izgatottan várok.

Presstige Média
Fotó: Bölcsföldi István Péter


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. szeptember
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP