„Az edzéseket is élveztem“ 2009.06.16.


Az eheti, a klub válogatottjaival foglalkozó sorozatunkban ezúttal Vincze Melinda, a Fehérép Alcoa FKC balszélsője mesél a nemzeti csapatban töltött két hetéről. A Szlovákia elleni első világbajnoki selejtezőn még kimaradó volt, a visszavágón viszont mindhárom helyzetből gólt szerezve járult hozzá Meli a magabiztos továbbjutáshoz.

„Sajnos az első mérkőzésen kimaradó voltam, de a másodikon hál‘Istennek szerepet kaptam. Jó mérkőzéseket játszottunk a szlovákokkal, főleg a kinti meccs volt szoros, ám az itthoni meccsen sikerült jelentős különbséget közé tennünk. Videó alapján is készültünk belőlük, de amikor játszottunk is ellenük, még inkább meg tudtuk figyelni a játékukat, és az első meccsen tapasztalt hibákat kijavítva már nagyobb különbséggel sikerült nyernünk Nyíregyházán.“

A vasárnapi találkozón még középről, a beállós pozíciójából is kapuba találtál!

„Nagyon örültem, hogy kaptam játéklehetőséget, és ez alatt a kevés idő alatt sikerült kihasználnom mindhárom gólszerzési esélyemet, ami adódott. Így beszéltük meg, hogy középkezdésnél futnom kell előre. Ez ugyanolyan, mint ha a szélen lennék; egy kézilabdázónak nem csak például a baloldalról, hanem mindenhonnan kell kapuba tudnia találni. Értékesebb a játékos, ha bárhol feltalálja magát.“

Hogy érezted Magad a válogatottnál az elmúlt két hét során, milyen volt a hangulat?

„Nagyon jól, még az edzéseket is nagyon élveztem. Úgy érzem, jól sikerült a meccs is számomra, és mivel fölényesen nyerni is tudtunk, most tényleg örülhettünk. Jól fejeztük be az évet, így jöhet a várt szünidő.“

A nyári pihenő után hogyan alakul a válogatott programja?

„Augusztus 3-tól lesz a következő összetartásunk, majd az ősszel a dániai Világkupán szerepelünk. Tavaly igazi felkészülés nélkül vágtunk neki a Világkupának, amin idén változtatunk.“

Te mit terveztél a nyárra, hogy feltöltődj a következő szezonra?

„Már Kiskőrösön vagyok a szüleimnél, és szeretnék minél több időt itthon tölteni. Amióta Fehérvárra igazoltam, némileg távolabb kerültem, és kevesebbszer tudok hazajárni a családhoz. Szeretek itthon tevékenykedni, és idén külföldi nyaralást nem is tervezek. A családdal együtt lenni lesz az igazi program!“

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Vincze Melinda)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. szeptember
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP