Minden csapat egyforma: legyőzhető 2010.03.27.


Jól kezdett az Alcoa FKC kapujában Szikora Melinda, azonban a betegsége miatt legyengült hálóőrt mintegy negyedóra után Trimmel Brigitta váltotta. A fehérváriak húszéves kapusa szép védések sorával hálálta meg a bizalmat, és jelentős szerepet vállalt a Veszprém Barabás KC elleni sorsdöntő győzelemben.

Nagyszerű győzelemmel zártátok az alapszakaszt a sorsdöntő veszprémi meccsen. Hogy láttad az eseményeket belülről?

„Tudtuk, hogy nagyon fontos a két pont megszerzése az 5-8-ba kerüléshez. Az volt igazán jó, hogy csapatként működtünk együtt, és mindenkiben volt ugyan drukk, de ez nem rohanásba és görcsös kapkodásba ment át, hanem felszabadultan játszottunk. Mindenki hozzátette a maga részét a győzelemhez.“

Az első félidő álomszerű volt; miben múltátok felül a házigazdákat?

„Kevesebbet hibáztunk, főleg az elején. Góllal fejeztük be a támadásokat, összeszedetten kézilabdáztunk – ez sokat számított.“

Kapustársad, Szikora Melinda egész héten betegeskedett, így számíthattál rá, hogy ezúttal a megszokottnál is több feladat várhat Rád...

„Gondoltam valóban, hogy több lehetőséget kapok, de azt is tudtam, hogy Meli össze tudja magát szedni.“

Mennyire ismerted a veszprémi játékosok lövési szokásait?

„Elég jól kielemeztük őket Susuval [Sugár Tímeával – szerk.] és Melivel, próbáltunk egész héten rájuk hangolódni. Igazából pont azt csinálták, amire a videók alapján számítottunk. Fel volt adva a lecke, és mi meg betanultuk! Magammal szemben azért kritikus vagyok mindig, mert még többet lehetett volna ebből kihozni; sok olyan gólt kaptam, amire számíthattam volna… De győztünk, és ez a lényeg!“

Ma sem maradtál hárított hetes nélkül, lassan hetesölőként tarthatnak számon az ellenfelek?

„:-) Nem tudom! Úgy vagyok vele, ha Melinek nagyon jól megy a védés, de egy hetesre beállítanak, akkor én azzal tudok hozzátenni a csapat teljesítményéhez, abban a pár másodpercben kell segítenem. Meg kell fognom, abból lehet előrébb lépni; kis lépésekből is lehet építkezni.“

A mai sikeretekkel bejutottatok a középső házba. A meccs előtt mennyire merült fel bennetek, hogy könnyen a 9-12. helyért zajló rájátszásba kerülhettek?

„Úgy mentünk Veszprémbe, hogy hozni fogjuk a meccset. Személy szerint én bele sem gondoltam abba, hogy ebből 9-12. lesz, és úgy hiszem, mindenki így ment oda.“

Az ’utolsó esély’ ténye nem hatott bénítólag a csapatra?

Nyugodtabban jöhettünk volna Veszprémbe, ha például Vásárhelyen nyerünk, de igazából az egész szezon erről szólt! Folyamatosan a saját dolgunkat nehezítettük meg, de most az a lényeg, hogy ezt az utolsó esélyt megragadtuk. A rájátszásban, úgy hiszen, van esélyünk még előrelépni, akár az ötödik hely megszerzését sem tartom kizártnak. Van egy mondás, mely szerint minden csapat egyforma: legyőzhető. Ha ugyanilyen felszabadultan tudunk játszani, akkor lesz esélyünk javítani a helyezésünkön.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. szeptember
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP