Ana Amorim Fehérvárra igazolt! 2010.07.09.


Újra brazil játékosa van az Alcoa FKC-nek! Ana Carolina Amorim Taleska hat Skopjéban végig játszott Bajnokok Ligája-szezon után tavaly Németországban és Törökországban szerepelt, és az isztambuli Üsküdar csapatától igazol Fehérvárra. Adriana do Nascimento Lima után Ana a klub történetének második brazil légiósa.

A 27 éves Ana Carolina Amorim Taleska egyéves szerződést kötött az Alcoa FKC-vel. „Nagy boldogsággal tölt el, hogy az Alcoa FKC csapatának a tagjává váltam, és nagy várakozással tekintek a szezon elé. Meggyőződésem, hogy együttesünk jó eredményekre lesz képes a magyar bajnokságban.“ – nyilatkozta Ana, aki a Győri Audi ETO-ban kézilabdázó Eduarda nővére.

A 1,80 magas átlövő klubszinten legnagyobb sikereit a Skopjéval érte el; az egykori macedón sztárcsapat játékosaként 2003-2009 között hat BL-szezont játszott végig, és 2005-ben – azaz éppen új klubja történetének legnagyobb sikerével egyidőben – döntőt játszott a legrangosabb kupasorozatban.

A brazil válogatottal szerepelt  a 2004-es athéni olimpián, illetve még tavaly is tagja volt a világbajnokság előtt barátságos mérkőzésen Norvégiát Bergenben legyőző „seleção“-nak, mely aztán különböző okokból teljesen kicserélődött a VB-re.

Ana a 83-as mezszámot választotta, és a július 19-i héten fog bekapcsolódni az Alcoa FKC felkészülésébe.

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. szeptember
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP