„A lényeg, hogy megvan a két pont!“ 2010.12.29.


Trimmel Brigitta a szünet után őrizte az Alcoa FKC RightPhone hálóját a Veszprém Barabás KC elleni győztes bajnokin, és számos bravúrral – köztük egy ejtett büntető egészen kivételes hárításával – járult hozzá csapata sikeréhez. A mérkőzés másnapján arról kérdeztük Brigit, milyennek látta belülről a találkozót, hogyan élte meg a szokatlan ünnepi edzés- és meccsprogramot, milyennek értékeli a 2010-es esztendőt, illetve mit kíván az új évre.

„Nagyon készültünk a Veszprém ellen, mert ez igazi ki-ki meccsnek számított. Nagyon sok sérültünk volt, az sem volt biztos, hogy Krista [Trishchuk] és [Vincze] Meli tudnak-e játszani, de végül mindketten vállalták. Hiába vezettünk öttel is, mindvégig nagyon szorosan alakult a mérkőzés. Ezúttal is beigazolódott: akárhogy is állunk, a lefújásig nincs megnyert meccs ebben a sportágban. A végére elfáradtunk mentálisan és fizikálisan is, nem futottunk annyit, a helyzeteink is kimaradtak. A hatvan perc során Meli is, én is kaptunk olyan gólokat, melyek elkerülhetőek lettek volna – de a lényeg, hogy megvan a két pont!“

A szokatlan meccsidőpont miatt Karácsonykor is edzenetek kellett…

„Ilyen a sport! Ez benne van, ha ilyen a bajnokság kiírása, ilyen a sorsolás, akkor ezt kell elfogadnunk. Mi ezt szeretjük csinálni, és hogy a két pont meglegyen, meg kell tennünk érte mindent. Persze, nem volt húdejó érzés karácsonykor is edzenünk, de megértjük, mert ha 23. után csak 26-án edzünk, akkor valószínűleg a meccs napján szétesőbben játszottunk volna. 25-én edzettünk egyet, másnap pedig már 100%-kal a Veszprémre koncentráltunk.“

Több nagy védésed is volt a tegnapi meccsen. Volt-e közülük olyan, ami igazán emlékezetes marad Számodra?

„Az a hetes! Rengeteget gyakoroljuk edzéseken Susuval [az ejtések hárítását], de eddig még egyszer sem sikerült megcsinálnom. Most végre ki tudtam pöckölni Mehlmann Ibolya ejtését.“

Egy éve ilyenkor távozott a csapattól Pastrovics Melinda, és ezzel végképp bekerültél Fehérváron a „mélyvízbe”. Mit hozott Számodra a mögöttünk hagyott év?

„Összességében jónak mondanám: játszhatok, lehetőséget kapok, bíznak bennem. Ez nagyon jó, előre lendítő erő. Dolgozom tovább, hogy minél előrébb jussak; próbálok olyat nyújtani, amire azt mondják, hogy jó döntést hoztak. Számomra nagyon jó érzés, ha hozzá tudok járulni a csapat sikeréhez.“

Mit kívánsz az új évre Magadnak és a csapatnak?

„Minél több kétpontos meccset! Mindenkinek azt kívánom, hogy legyen minél eredményesebb, és ezáltal csapatszinten előrébb tudjunk végezni. Magam részéről azt szeretném, hogy az eddigieknél többször tudjak igazán jó teljesítményt nyújtani. Ha lehetőséget kapok, akkor tényleg jól is menjen, ne csak azt mondhassák: belém akadt egy-két labda. Sok mindenben kell fejlődnöm – időm még van, de ebben a tekintetben türelmetlen vagyok!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. szeptember
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP