Gálameccsel ünnepel pénteken a Fehérvár KC 2015.05.27.


A Fehérvár KC mai sajtótájékoztatóján nemcsak a 2005-ös diadal tizedik évfordulójának rendezvényéről esett szó, hanem a sajtó munkatársai előtt aláírta szerződését Tápai Szabina. Az EHF-mentelés egyik főszereplője visszatért Fehérvárra!

Pörögnek az események Fehérváron, a Verseci úton található Köfém Sportcsarnokban. Pénteken a klub gálamérkőzéssel emlékezik a 2005-ös sikerre, ami azóta is a város egyetlen, csapatsportágban, nemzetközi kupában aratott diadala.

A program 15 órakor, gyermek minitornával indul, amelyen a házigazdák 2005-ben született sportolóiból álló együttese találkozik a Dunaújváros és a Ferencváros hasonló korosztályú csapatával – jelentették be a klub szerdai sajtótájékoztatóján. Az FKC utánpótlás igazgatója, Deli Rita elmondta, a klub tízéves tehetségei először szerepelnek nagypályán.

A tíz évvel ezelőtti kupasiker apropóján következő gálameccs 17:30 órakor kezdődik, az akkoriban Cornexi-Alcoa-HSB Holding néven szereplő gárda találkozik a jelenlegi együttessel. A korábbi sikercsapat, valamint a szakmai stáb tagjai is elfogadták a meghívást, mindössze négy játékos marad távol, munkahelyi elfoglaltság miatt.

„Nagyon fontos a múlt, az értékek megőrzése, ezért nagyszabású gálával készülünk az évfordulóra. Remélem, nem ez az utolsó, nemzetközi sikerünk. Az elkövetkező években azon dolgozunk, hogy ismét serleget emelhessünk a magasba“ – közölte Balássi Imre klubelnök.

A város alpolgármestere, Mészáros Attila elmondta, az utóbbi hetek a diadalokról szólnak: áprilisban a Krakkóban győztes hokisokat, majd a Videoton FC bajnoki címet szerző futballistáit ünnepelték. Pár napja pedig a Vidi az UEFA-kupában, 30 esztendeje döntős labdarúgóit köszöntötték. „Ebbe a sorba illeszkedik a női kézilabdázók hétvégi gálája, bízom abban, hogy sokan eljönnek a csarnokba és köszöntik a Győri ETO ellen győztes gárda tagjait.”

A jelenlegi másodedző, Siti Beáta – anno irányítóként volt tagja a csapatnak –, érthetően várja, hogy ismét pályára léphessen, találkozzon a korábbi társakkal. Bakó Botond vezetőedző – tavaly nyáron vette át az együttest – igazi ünnepre számít. A hangulattal biztosan nem lesz baj, a mérkőzések között játékos sportvetélkedőkre kerül sor, amelyeken a lelátók ülő drukkerek is részt vehetnek.

A sajtótájékoztatón, ünnepélyes keretek között írta alá két évre szóló szerződését a nagy visszatérő Tápai Szabina, aki tíz éve komoly érdemeket szerzett a kupasikerben. Rajta kívül a kétszeres BL-győztes, győri Herr Orsolya, valamint szintén a kapuba, Sipeki Flóra érkezik Békéscsabáról, továbbá a klub szerződést hosszabbított Hajduch Csengével és Horváth Bernadettel. „Komoly terveink vannak” – jegyezte meg Balássi Imre.

Jövő héten is két mérkőzés következik, szerdán 18 órakor Japán-Ukrajna, csütörtökön 16 órakor pedig FKC-Japán derbit bonyolítanak. Ahogy a pénteki gálára, ezen összecsapásokra is ingyenes a belépés.
 
Horog László, FMH


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. szeptember
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP