Négy Susu-tanítvány a négyes döntőben! 2016.04.29.


A női Magyar Kupa elődöntőjének sorsolásán a címvédő Győri Audi ETO KC a legutóbbi bajnok FTC-Rail Cargo Hungariával került össze, míg a Fehérvár KC az Érddel találkozik. Előállt az a furcsa helyzet, hogy a Fehérvár KC kapusedző munkájának lenyomata négy kapus játékában is visszaköszönhet a hétvégén. Erről a helyzetről kérdeztük Sugár Tímeát, Susut, a Fehérvár KC kapusedzőjét.

A hétvégén kerül sor a Magyar Kupa döntőre, amelynek különlegessége, hogy a négy csapat nyolc kapusa közül néggyel is dolgoztál együtt, illetve kettővel ma is együtt készültök. Milyen érzéseket kelt ez benned, illetve milyen érzésekkel készülsz a hétvégi döntőre?

„Nagyon-nagyon jó érzés már önmagában az, hogy a Fehérvár bejutott a négyes döntőbe, és azt hiszem, minden edző azt kívánja magának, hogy a tőle elkerülő tanítványok felfelé tudjanak menni, és ez teljesült mind Szikora Meli esetében, aki a Fradiba tudott a Fehérvártól igazolni, mind Kiss Évikénél, aki pedig a Győrbe igazolt. Ez visszaigazolja azt a munkát, amit közösen végeztünk és nagyon jó lesz velük akár így idegenben is találkozni és nézni őket, hogy hogyan menetelnek a saját csapataikban.“

Hogyan keresztezte egymást a pályafutásotok?

„Két külön időszakban voltak nálam. Melivel öt évet dolgoztunk együtt, ő már harmadik éve van a Ferencvárosnál. Ő volt idézőjelben az első olyan tanítványom, akivel igazán megmutathattam azt az elképzelést, amit én képviselek a kapussággal kapcsolatban. Vele megéltünk egy közös Magyar Kupa négyes döntőt is.

Amikor eligazolt a Ferencvárosba akkor jött hozzánk Évike, akivel két évet dolgoztunk együtt, és tőlünk a Győrbe tudott továbbmenni. Mind a két esetben felemelő érzés, hogy a magyar bajnokság két legpatinásabb klubja figyelt fel rájuk. Akikkel most együtt dolgozom, Herr Orsi a Győrből érkezett hozzánk, már egy rutinos kapusként, ott van mögötte rengeteg megélt élmény és tapasztalat, valamint Sipeki Flóra, akivel szinte teljesen elölről kezdtük el a munkát és az építkezést a kapusságról. Jól kiegészítik egymást itt Fehérváron.“

Mit vársz a döntőtől? Eléggé kettős érzés lehet, hogy természetesen magatoknak szurkolsz, közben azért ott van a másik két volt tanítványod, akikhez nyilván fűznek érzelmek.

„Alapvetően mindig azt szoktam mondani, hogy védjenek ők jól, de mi nyerjünk. Én nem kívánok, soha nem is kívántam nekik rosszat, amikor ellenfelünkként játszanak, mindig azt kívánom, hogy ők a legjobb formában legyenek, és úgy győzzük le őket, mert annak van igazi értéke. Tehát én ugyanezt kívánom nekik is, hogy ők legyenek a saját pozíciójukban sikeresek, de egyértelmű, hogy a saját csapatomnak a sikerét kívánom, hiszen azért dolgozunk minden nap, hogy az álmainkat meg tudjuk valósítani, és a csapat teljesítményéhez a két fehérvári kapus hozzá tudja tenni azt a pluszt, amivel ezt a sikert el tudjuk érni.“

Mit gondolsz, milyen esélyekkel indulunk az MK négyes döntőben?

„Mivel a labda gömbölyű, így az esély mindig megvan, és látjuk a magyar bajnokságban is, hogy milyen mértékben borulnak fel az esély, nem esély dolgok. Nem is szeretem ezt a szót, mert főleg a Magyar Kupa arról szól, hogy van egy mérkőzés, és abban az időpontban, abban a szituációban ki tud jobb lenni. Esély mindig van, mi nagyon készülünk rá, és abszolút azt érzem a lányokon, hogy ezt a különleges eseményt szeretnék még pluszban megtoldani egy jó élménnyel.“

Mi a soron következő célotok a hétvégi döntő után?

„Most a hétvégéig látunk, most minden idegszálunkkal arra koncentrálunk, hogy lesz ez a két mérkőzés. Mert az első mérkőzésen eldől, hogy az első-második, vagy a harmadik-negyedik helyezésért tudunk játszani, ez határozza meg, hogy a hétvégén mi lesz számunkra a legmagasabb szint, ahova juthatunk. Önmagunktól a legtöbbet várjuk, és ott majd meglátjuk, hogy mit tudunk az ellenféllel szemben ebből megoldani, de mindenképpen magunktól a 100%-ot várjuk el.“


Megkérdeztük az említett négy kapust is, hogyan készülnek a hétvégi döntőre:

Herr Orsolya, az FKC kapusa:

„Mindenképpen nagyok az elvárásaim, hiszen nagy lehetőségünk van arra, hogy döntőt játszunk, nyilván az Érd is ugyanígy gondolkodik, és tényleg azt gondolom, megvan a lehetőségünk a döntőbe jutásra, ezáltal a nemzetközi kupaszereplés is biztosítva lenne számunkra, úgyhogy nagyon-nagyon bizakodóak vagyunk, és tényleg ezen dolgozunk, hogy sikerüljön szombaton egy nagyon jó meccset játszanunk. Mindenképpen azt várom, bízva magunkban, hogy biztosítani tudjuk azt, hogy jövőre nemzetközi porondon is részt vegyünk. Ez egy hatalmas cél számunkra.“

Sipeki Flóra, az FKC kapusa:

„Igazság szerint nekünk nagyon fontos mérkőzés a szombati, mivel a szezon nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztük, és ha az Érd elleni mérkőzésen jó eredményt tudunk elérni, azaz nyerünk, akkor a Magyar Kupa döntőbe kerülésünkkel nemzetközi kupaszereplők válnánk. Ezért nyilván gőzerővel készülünk, de semmivel sem máshogy, mint egyébként. Szóval ugyanúgy dolgozunk keményen és koncentrálunk, aztán nem lehet baj. Nyilván valamilyen szinten nagyobb drukk van az emberben, mert azért csak egy különleges mérkőzés lesz, melyen mindenki a legjobbját szeretné nyújtani.“

Szikora Melinda, az FTC-Rail Cargo Hungaria kapusa:

„Amikor én Fehérváron játszottam, akkor 2011-ben kihoztuk szerintem a Magyar Kupából a maximumot, harmadikok lettünk. Akkor azt gondoltam, hogy az életem egyik legjobb eredménye, aztán később kiderült, hogy nem, most már van egy ezüstérmem is. Jó kis csata lesz, mert összesorsoltak minket a Győrrel, és utána majd a két győztes játszik. Szerintem úgy kell nekimennünk, hogy felszaggatjuk a pályát, aztán ha nem sikerül, akkor nem sikerül. Vasárnap a másik ágról a Fehérvárral akár összefújhat minket a sors így vagy úgy, úgyhogy mindenképpen jó kis négyes döntő lesz számomra, és remélem, hogy minél jobban jövünk ki ezekből a kis párharcokból.“

Kiss Éva, a Győri Audi ETO KC kapusa:

„Csapatszinten készülünk nagyon, mert mindenképpen az az elvárás, hogy mindent begyűjtsünk idén, úgyhogy szeretném én is, ha meglenne az első Magyar Kupa győzelmem. Az edzésen is mindenki próbálja a 100%-ot adni, hiszen már a véghajrában vagyunk, úgyhogy mindenki odateszi magát az edzéseken, és igyekszünk a legjobbunkat nyújtani.

A jelenlegi és volt tanítványoktól azt is megkérdeztük, milyen Susuval együtt dolgozni?

Herr Orsolya: „Nagyon fanatikus. De ezzel nem mondok rosszat, hiszen ha valamit nagyon jól akarsz csinálni, ahhoz ez elengedhetetlen.“

Sipeki Flóra: „Nekem ő az első olyan kapusedzőm, akivel tényleg ilyen komoly munkát végzünk. A munkában hiszek, hogy attól leszünk jók, ezért úgy gondolom, hogy így jól megtaláljuk az összhangot. Nyilván ő ezért megkövetel egy szintet, egy hozzáállást, de szerintem egy profi sportolótól ez elengedhetetlen, hogy ilyen legyen. Úgy érzem, hogy nekem ez beválik, jó hatással van rám Susu.“

Szikora Melinda: „Szerintem mi nagyon jól kijöttünk, nemcsak emberileg, hanem szakmailag is nagyon sokat kaptam tőle, nagyon sokat segített nekem, csak jót tudok mondani. Nagyon sokat köszönhetek Susunak, hogy idáig eljutottam és jelenleg a Fradi kapujában állhatok.“

Kiss Éva: „Két évig dolgoztunk együtt, jól kijöttünk emberileg is. Szerencsére sok jó kapusedzővel volt alkalmam együtt dolgozni, mindenki hozzá tudott tenni ahhoz, ahova eljutottam, vagy ahova fejlődtem.“

A Magyar Kupa négyes döntőjét április 30-án és május 1-jén rendezik Szigetszentmiklóson.

Nagy Bernadett
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. szeptember
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP