Hétfői ellenfelünk: Levanger HK 2006.08.13.


A TERSZOL Skandináv Nyár utolsó mérkőzésén, hétfőn 18 órakor a norvég Levanger HK elleni játszik a Cornexi-Alcoa-HSB Holding. A két csapat egy évvel ezelőtti meccsén a fehérváriak 39:19-re nyertek, de az LHK Aarhus elleni győzelme is mutatja, hogy az óta sokat fejlődött a norvég együttes. Az alábbi összeállításunk bemutatja a „lassú város”-t és annak gyorslábú kézilabdázóit.

Csak a város lassú

Levanger, a Trondheimtől mintegy 80km-re fekvő norvég kisváros a „Slow City” szlogennel hirdeti magát a rohanó a világban. Azonban úgy tűnik, a kézilabdás lányaikkal elfelejtették közölni a marketingüzenetüket: az LHK első osztályú csapatára sokkal inkább a dinamizmus a jellemző.

A lillehammeri olimpiát megelőzően számos norvég településen kisebb-nagyobb ünnepséget rendeztek az esemény tiszteletére. A közel 20.000 lakosú Levangerben fáklyás menettel köszöntötték a helyiek az olimpiai lángot. Az ötletből – mely ráadásul egybeesett az évszázadokon keresztül a svédekkel folytatott kereskedelem emlékére, a főtéren rendezett vásárral – hagyomány lett.

A márciusban megrendezésre kerülő menetben több mint tízezren vesznek részt, és úton, útfélen életképekkel, jelentekkel és zeneszámokkal szórakoztatják a felvonulókat és magukat az emberek. Látni lehet többek között század eleji sífutó versenyt, kovácsműhelyt, boszorkányokat, alkimistákat vagy királykoronázást is. De mindennek mi köze van a kézilabdához?

A kisváros mindennapjaihoz hasonlóan a fáklyás felvonulásnál is jelentős szerepet játszik a Levanger Handballklubb. A fáklyákat csak a klub árulja, annak minden haszna a csapatot illeti meg. A kirakodóvásár területén egy sátorban a játékosok végzik az árusítást, de lehet náluk kapni a következő mérkőzésre szóló belépőjegyeket és emléktárgyakat is.

A felvonulást követően rendezi a klub az éves bankettjét a szponzorai, valamint a klub környezetéhez tartozó szurkolók és barátok részére. A 270 fő mindegyike(!) fizetővendég – még a főszponzor is megvásárolja a jegyet bankettre, ahol a csapat tagjai szolgálják fel az ételt és italt. Az est bevétele a klub éves költségvetésének 2-3%-át jelenti.

„Mi tulajdonképpen a világ végén vagyunk, ezért kreatívaknak kell lennünk, hogy versenyképessé tegyük a klubunkat.” – mondja Ole Jørstad klubelnök, az egykori világhírű játékvezető, aki merész álmokat szövöget.

Újoncként a bennmaradás volt a céljuk 2005/2006-ban, de két év múlva az európai porondra történő kilépés a terv. Ennek érdekében a szakmai munka és egy új sportcsarnok – melynek az építése még az idén megkezdődik – áll a klubstratégia középpontjában. Jørstad elnök már az elmúlt szezonra megnyerte a csapat mellé edzőnek Mia Høgdahlt, az 1993-ban a világ legjobbjának választott világhírű svéd kézilabdázónőt. Az ő és edzőtársa, Geir-Tore Leira munkáját dicséri, hogy a csapat balátlövője, a 23 éves Siri Seglem márciusban bemutatkozhatott a norvég válogatottban.


Kikre érdemes külön is figyelni?

Berit Hynne (mezszám: 2): Az irányitó-átlövő tagja volt a 2003-as horvátországi világbajnokságon résztvevő norvég válogatottnak.

Siri Seglem (13): Norvég válogatott balátlövő, a tavalyi bajnokság góllövőlistájának negyedik helyezettje. A dán Team Esbjerg 40.000 eurós (!!!) ajánlatot tett érte a Levangernek augusztus elején, de Jørstad elnök nem engedte el csapata legjobbját.

Lise Løke (10): A nyáron érkezett Levangerbe a Gjerpen csapatától, ahol nővére, Heidi mögött csak kevés szerephez jutott a beálló pozícióban. Ha valakinek ismerősen cseng ez a név, nem véletlen. Heidi Løke parádésan játszott ellenünk az áprilisi, miskolci Magyarország-Norvégia mérkőzésen.

Frida Johansson (49): A svéd átlövő szintén új szerzemény. Az edzői szerint ő a legatlétikusabb, a legjobb állóképességgel rendelkező játékos a csapatban. Frida Svédországban együtt edzett a válogatott sífutókkal, és közép- és hosszútávfutásban rendszeresen gyorsabb volt náluk…

cornexikezilabda.hu


Siri Seglem nyilatkozata az Aarhus-meccs után

“Meglepetés volt számunkra, hogy győzni tudtunk az Aarhus ellen, amely egy nagyon jó csapat, és biztos vagyok benne, hogy a dán bajnokságban is a középmezőnyhöz fog tartozni. Ma jól ment a játék, gyorsan ment a labda, izgalmas és jó meccs volt.

Nagyon tetszik Magyarország, Székesfehérvár, a tavalyi kellemes élmények hatására tértünk ismét vissza, hiszen az emberek nagyon barátságosak.

A legnagyobb célom, hogy a svédországi Európa-bajnokságon az egyértelműen aranyesélyes norvég válogatott keretének a tagja lehessek, ami remélem sikerül, valamint, hogy az olimpián részt tudjak majd venni.”

Presstige Média


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. szeptember
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP