Cél a BL-győzelem! 2006.12.28.


Csütörtökön 17 órakor a Cornexi-Alcoa-HSB Holding a Krim Ljubljana csapatát fogadja Szuperliga-mérkőzésen. A találkozó előestéjén a tavasszal Bajnokok Ligája második helyet szerző szlovén csapat vezetőedzőjét, Robert Begust kérdeztük a Krim idei céljairól, a magyar idegenlégiósokról és a Cornexiről.

A nyáron három magyar válogatott játékos, Pálinger Katalin, Siti Eszter és Kindl Gabriella érkezett az együtteséhez. Milyenek az eddigi benyomásai a magyar játékosairól?

„Csak jókat tudok róluk mondani mind az emberi, mind a kézilabdázói kvalitásukat illetően. Számomra az első a legfontosabb, az új játékosok igazolásánál az emberi tényezők az elsődleges választási szempontok. Természetesen emellett a megfelelő játéktudás is fontos. Eddig nagyon elégedett vagyok mindhármukkal, de az igazi megmérettetés, a Bajnokok Ligája csak januárban kezdődik.”

Mi a klub célja a BL idei kiírásában?

„Egy olyan klub, mint a Krim Ljubljana számára – mely kétszer nyert már Bajnokok Ligáját – nem lehet más a cél, mint a kupa újbóli elhódítása. Ennek érdekében erősítettük meg a nyáron a csapatunkat. Azt azonban egyik klub, így mi sem, jelenthetjük ki, hogy megnyerjük a BL-t. Még egy Barcelona vagy Chelsea a labdarúgásban, vagy egy Panathinaikos a kosárlabdában sem mehet biztosra. Azt ki merjük mondani tehát, hogy a célunk a Bajnokok Ligája első hely, de azt nem mondhatjuk ki, hogy elsők leszünk.”

Mi a véleménye a Cornexi-Alcoa-HSB Holding csapatáról?

„A Cornexivel már kétszer is játszottunk ebben a szezonban. Először a Podravka augusztus végi tornáján, majd a múlt heti Szuperliga-mérkőzésen. A két meccs alapján azt mondhatom, hogy egy nagyon jó csapatról van szó, melyben számos tehetséges fiatal játékos kézlabdázik. Szrnka Hortenzia személyében pedig kiváló átlövővel rendelkeznek. Számunkra rendkívül hasznosak a Cornexivel és a Hypóval vívott Szuperliga-találkozók, mert a dániai Szuperkupán kívül nem játszottunk éles mérkőzéseket. A holnapi meccstől is színvonalas kézilabdát várok.”

A Krimmel kapcsolatos hír, hogy Pálinger Katalin és Anja Freser is pályára lép a csütörtöki meccsen. Pálinger megfázása miatt nem játszott a ljubljanai mérkőzésen, míg a 32 éves szlovén klasszis a spanyol Ribarroja csapatától tért vissza, és másfél év után (egy évet a dán Slagelsében szerepelt) elsőször fogja magára ölteni a Krim mezét.

A Cornexi keretében annyi változás biztosan lesz a múlt heti találkozókhoz képest, hogy Balogh Beatrix újra a csapat rendelkezésére áll.

A Cornexi-Alcoa-HSB Holding – Krim Ljubljana Szuperliga-mérkőzésre a bérletek érvényesek; a belépőjegyek 800 (teljes árú), illetve 600 forintba (diák, nyugdíjas) kerülnek.

cornexikezilabda.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. szeptember
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP