Petrára újra számítanak a cseh válogatottban 2007.02.16.


A Békéscsabán elszenvedett orrtörése miatt Petra Válova két válogatott összetartást volt kénytelen kihagyni. Ezért okozott a szokásosnál is nagyobb örömet a Cornexi-Alcoa-HSB Holding cseh beállójának, hogy a napokban kézhez vehette Jiri Tkadlec szövetségi kapitány meghívóját. Petra a beválogatásról, a cseh nemzeti csapat helyzetéről és programjáról mesélt egy rövid interjú keretében.

„Mindig boldog vagyok, ha szóba kerül a nevem a válogatottnál. Ezúttal azonban azért is nagy öröm számomra, hogy megjött a klubomhoz a cseh szövetség meghívója, mert a legutóbbi két alkalommal az orrsérülésem miatt nem vehettek számításba, és egy Izlandon légióskodó beállót válogattak be helyettem.

Jiri Tkadlec szövetségi kapitány eljött a dunaújvárosi mérkőzésünkre, hogy megnézze a formámat. A meccs elején emiatt egy kicsit izgultam is, de aztán a csapat jó játéka megnyugtatott. Örülök, hogy a kapitány látta ezt a győzelmünket. Gratulált a sikerhez, de azt az egyet hiányolta, hogy kevés lerohanásban vettem részt. Ennek az volt az oka, hogy mivel végig vezettünk, nem akartuk elkapkodni a támadásainkat.

A február 26-én kezdődő hetet töltöm a válogatottnál. A programunkban közös edzések és egy négycsapatos torna szerepel majd. A nagy hagyományú chebi tornán – mely immár 35. alkalommal kerül megrendezésre – Szlovákia, Ausztria és Izland ellen fogunk játszani.

Csehország sajnos májusban nem érdekelt a világbajnoki selejtezők során, mert a novemberi kvalifikációs tornán Törökország legyőzte a válogatottunkat. Így a következő világesemény előselejtezőibe kapcsolódunk majd csak be.”

cornexikezilabda.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. szeptember
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP