December 27-28-án japán vendégeket fogad a Cornexi-Alcoa. Az ifjúsági korú lánycsapat Nemes Roland szervezésében érkezik Magyarországra. A Balatonfüredről származó szakember 1999. óta él Japánban, és dolgozik óraadó tanárként, egyetemi oktatóként, edzőként, sőt az elmúlt egy évben a férfi válogatott másodedzőjeként a szigetország kézilabdájában.

Mikor kerültél a kézilabda közelébe?

Balatonfüredi vagyok, és a VÁÉV-Bramac egyik általános iskolájába jártam, amikor egy tornaórán kiválasztottak – mert jól dobtam és cseleztem – és megkérdezték, hogy lenne-e kedvem kézilabdázni. Igent mondtam, és egészen a Testnevelési Főiskola végéig, gyakorlatilag tizenhat éven keresztül játszottam.

És hogyan kerültél Japánba?

1999-ben, a TF-en adódott egy lehetőség csak Veszprém megyeiek részére: Japánba, egy testvérmegyébe kerestek olyan kézilabdaedzőt, akinek van edzői végzettsége, rendelkezik tanári diplomával, beszél angolul, és érdekli Japán. Három pályázó közül aztán én mentem.

Mennyi ideig tartott az első túra?

Évente megújuló szerződéssel összesen három évig voltam kint, egy megyének a tanácsadójaként, ahol sok iskolában tanítottam. Azt tudni kell, hogy Japánban nem klubokban, hanem iskolákban folyik a képzés. Egy nemzetközi csereprogram keretében belül voltam edző, és képeztem a tizennégy éves korosztálytól a tizennyolc évesig bezárólag fiatalokat több más sportág edzőivel együtt. Volt ott például brazil fociedző, kínai asztalitenisz és tollas edző. A 2001-ben Győrben megrendezett ifjúsági világbajnokságra már a japán csapat vezetőjeként látgattam haza. 2002-ig ezt a munkát végeztem, amíg felkértek egy egyetem óraadó tanárának. Láttak benne fantáziát, hogy a jövő tanáraival és végzőseivel is foglalkozzak. 2003-tól folytattam az iskolákban elkezdett edzői munkát csak más szerződéssel, és mellette óraadóként tanítottam az egyetemen. Ezt 2004-ig csináltam, aztán hazajöttem egy időre.

Gondolom, hamarosan visszamentél…

Igen, 2005-től egy teljesen más helyre mentem vissza: az utánpótlás szinten a legmagasabban jegyzett egyetemen, mivel ott szerettem volna doktorálni, és emellett az országos lány- és fiúcsapatoknál dolgoztam pályaedzőként. Ez kapcsolatépítésnek is jó volt. A fiúkkal országos bajnokok lettünk, majd 2006. áprilisától a felnőtt férfi válogatott mellé kértek fel másodedzőnek.

Azt gondolná az ember a hallottak alapján, hogy a japánok sokkal inkább beépítik a sportot az oktatásba, mint nálunk. Ez jellemző a kézilabdára is?

Hát, ez egy érdekes dolog. A japánok nagyon sokat tesznek azért, hogy a nem annyira elterjedt kézilabdát népszerűsítsék. Erre jó példa az is, hogy minden hónapban van kézilabda és mozgás megszerettető foglalkozás, amin több száz gyerek vesz részt. Viszont nincsenek klubok – ez a rendszer nagy hibája, és ez nem jó. Japánba ezen szeretnék változtatni, és megreformálni a kézilabda rendszerét. De szerintem nálunk is szükség lenne egy megújulásra, szemléletváltásra.

Miben különbözik a japán kézilabda a magyartól?

Alapvetően más, mivel kiemelt szinten csak pár felnőtt csapat van, és ezek is félprofiként működnek, azaz délelőtt dolgoznak, délután edzenek, hétvégén pedig meccsek vannak. Egyáltalán nincs rajtuk teljesítménykényszer, ami miatt a mentalitásuk is teljesen más. Dolgoznak, fegyelmezettek, de az egész leginkább langyosnak mondható, nem tudnak úgy odaállni egy meccsre, ahogy nálunk. Egyszóval nincs olyan profi szemléletük, mint Magyarországon. Plusz az edzők sem képzik magukat, így kicsit elmaradt a kézilabdájuk szakmailag. Koreától viszont sokat átvettek, például lábmunkában lényegesen előrébb járnak, mint mi.

Mennyire tudtad könnyen megszokni a japán kultúra sajátosságait, az ottani mentalitást?

Nagyon könnyen, nekem az elejétől kezdve közel állt a szívemhez ez a gondolkodásmód, lehet előző életemben japán voltam. A nyelvhez sem kellett három hónapnál több, és megtanultam.

Apropó nyelvtudás. Ahhoz, amit eddig elértél, gondolom elengedhetetlenül szükséges a tökéletes japán nyelvtudás…

Ez így van. Óriási előnyt jelent. Ma már, ha telefonálok valakivel, fel sem merül benne, hogy nem japánnal beszél. Nem tudom miért ment ez nekem ilyen könnyen, a magyaroknak alapvetően könnyű a japán nyelvet tanulni, mert a nyelvtani szerkezetében is hasonló. Egy év után már mélyvízbe dobtak, és szinkrontolmácsolnom kellett. Három évvel később már japán nyelven tanítottam az egyetemen, és a PhD-met is japánul írom.

Az ételeket könnyen megszoktad? Egyből sikert aratott nálad a speciális japán konyha?

A legtöbb ételt megszerettem, de nem is volt más választásom, hiszen az edzőtáborokban azt kellett ennem, amit a játékosok kaptak. Szerencsére nem vagyok egy problémás ebből a szempontból. Most már nagyon szeretem. Nem mondom, hogy nem hiányzik néha a szalámi, de megvagyok nélküle. Amikor itthon vagyok, ugyanúgy hiányzik a japán étel is.

A klasszikus japán konyha régen nem volt túl tápláló, ezért is voltak alacsonyabbak és vékonyabbak, mint manapság. Mára ez változott, megfordult, magas tápértékű, de már nem annyira egészséges ételeket is fogyasztanak. Rengeteg rizst esznek zsíros marha-, disznóhúsokkal, még a halakban is a zsírosabbat kedvelik, és rengeteg szóját esznek.

Tokió nem tartozik a legolcsóbb világvárosok közé. Hol drágább az élet, Japánban vagy Magyarországon?

Érdekes, mert szerintem napjainkra más olcsóbb kint az élet, mint Magyarországon, leszámítva mondjuk, ha az ember Tokió belvárosában szeretne lakást bérelni. Minden egyéb, az étel, az üzemanyag ára jóval kedvezőbb. Amikor 1999-ben kimentem legalább négyszer volt drágább kint az élet, mint itthon; mára ez a különbség teljesen eltűnt.

A jövő héten a Cornexi vendégeként ifjúsági lány tornán vesz részt egy japán csapat. Hogy jött az ötlet, hogy elhozd Fehérvárra a japán fiatalokat?

A Cornexivel már régebb óta kapcsolatban állunk. Többször beszéltünk egy olyan csereprogram megvalósításáról, aminek a keretén belül japán játékosok jönnének a Cornexihez vendégségbe, és a cornexisek mennének Japánba játszani. Ezt többször is próbáltam már elindítani, és úgy néz ki, most sikerül.

A Japán Kézilabda Szövetség utazási irodája megkeresett, hogy szeretnének gyerekeket utaztatni karácsonykor Európába, hogy meccseket játszanak. Elképzelésük között Horvátország vagy Magyarország szerepelt. Én persze egyből hazánkba próbáltam csábítani őket, teljes sikerrel. Karácsonyi időszak lévén senki sem vállalta be a játékot, kivéve a Cornexit, aki segített megszervezni ezt a túrát.

Lány és fiú csapatok is érkeznek. A fiúcsapat Balatonfüreden lép majd pályára a várpalotai és a veszprémi csapatokkal egy külön nekik szervezett kis tornán. A Tokió külvárosából, Saitamaból érkező tizenöt és tizennyolc éves közötti lányok pedig Székesfehérváron játszanak a december 27-i háromcsapatos tornán, a Cornexi és a Mór csapata ellen, majd másnap egy szintén a Cornexi ifi ellen lépnek pályára. Ez nagyon jó és hasznos élmény lesz a számukra.

Presstige Média