Kodó: Fontos pontot veszítettünk 2008.03.02.


Hat vereség után szerzett pontot a Kodolányi FKC az NBI/B-ben, a vasárnapi döntetlen azonban egy fontos pont elhullajtását jelenti. A fehérváriak a táblázat utolsó helyén álló Tapolcát fogadták, és végig szoros mérkőzésen 34-34-es végeredmény született. A második félidőben ugyan négy góllal is vezetett a Kodó, de a végjátékban a meccsen tizenhárom hétméterest lövő vendégek egyenlíteni tudtak.

NBI/B, 16. forduló:
Kodolányi FKC – Tapolca VSE 34-34 (14-15)
Köfém Sportcsarnok

Kodó: Pácz V., Trimmel (kapusok), Emberovics 9 (1), Lévai 9 (3), Kapási 7, Becséri 3, Bízik 3, Varga 2, Lelkes 1, Fekete, Zsigmond. Edző: Mihály Attila.

Mihály Attila, az FKC utánpótlás-edzője:

„Az egész mérkőzés folyamán egyik csapat sem tudott meglépni; az első félidőben inkább a vendégek, a másodikban mi vezettünk. A 34 gólnak elégnek kellett volna lennie a győzelemhez, de a kritikus pillanatokban nem volt elég agresszív a védőfalunk, és az ellenfelünk élt az általunk hagyott lyukak adta lehetőségekkel. A hibák ellenére is hoznunk kellett volna ezt a mérkőzést, a végjátékban azonban kétgólos vezetésnél két súlyos hibát vétettünk támadásban, és ez egy pontunkba került.”

fkc.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. január
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP