Fordulópont lehet 2009.01.08.


Sonata Vijunaite 2005 nyarán igazolt a Hypo Niederösterreichtől Székesfehérvárra, azaz már negyedik idényét tölti a Fehérép Alcoa FKC-nél (illetve korábban a Cornexi-Alcoánál) a népszerű litván beálló, akit közvetlenül a Győr elleni mérkőzést követően kérdeztünk a rangadóról, a bajnokságról és egy régi jó barátnőjéről, akit szerdán ellenfélként láthatott viszont.

Az előzetes várakozásokat felülmúlóan, az utolsó percekig komoly esélyetek volt a bajnokcsapat elleni pontszerzésre, de végül a Győr csak nyerni tudott. Ahogy az edződ, Sótonyi László fogalmazott, "a jó játékért nem jár pont"… Mennyire bosszant a mostani vereség?

„Természetesen egy szoros meccsen elszenvedett vereséget követően nem lehetünk boldogok, de úgy hiszem, a csapatunk összességében pozitívan jött ki ebből a párharcból. Igazi csapatként, motiváltan és jól játszottunk, ami nagy előrelépés most a számunkra.”

Mindössze négy nappal a Ferencváros elleni kupafiaskót követően hogyan tudtatok ennyire felpörögni? A Győr ellenében egy teljesen más hozzáállású csapatot láttunk a pályán…

„Kedd délutántól csapatösszetartáson voltunk, együtt töltöttük a meccs előtti huszonnégy órát. Ez is nagy szerepet játszhatott abban, hogy a mostani mérkőzésen ennyire egységesek tudtunk lenni, a korábbinál sokkal jobb mentalitással léptünk pályára.”

Lehet ez az eredmény egy fordulópont a bajnokságban?

„Nagyon remélem, és nagyon bízom ebben! Ez a teljesítmény olyan lendületet adhat csapatunknak, amitől egyre jobbak és jobbak leszünk.”

Több, mint egy hetetek van arra, hogy a következő Dunaferr elleni „négypontos” rangadóra felkészüljetek. Mit vársz ettől a mérkőzéstől?

„Egész egyszerűen azt a meccset muszáj megnyernünk. De mindegy ki az ellenfél, mindig győzelemre kell törnünk, hiszen ez a profi sport elsődleges célja.”

Korábban a Hypo színeiben együtt játszottál Gabriella Rotis-Naggyal, akivel a mai napig jó barátságot ápoltok. Milyen érzés volt most ellenfélként találkoznotok?

„Nagyon jó volt újra a pályán látni Gabit súlyos sérülését követően, de ezt csak így utólag tudom elmondani. A mérkőzés során nincsenek barátságok, így ilyen szempontból nem figyelem, hogy épp kivel kerülök szembe, csak a feladatom megoldására koncentrálok.”

fkc.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. január
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP