2009/2010: Irányítók 2009.06.09.


A szezon kezdetéhez képest annak ellenére alakul át teljesen ezen a poszton a Fehérép Alcoa FKC, hogy nem érkezik új irányító a csapathoz. Szeptemberben Siti Eszter, Kamper Olívia és Kiss Adrienn állt Sótonyi László rendelkezésére, majd a bajnokság folyamán Bízik Boglárka és a február végén leigazolt Tilinger Tamara is szerepet kapott. Az új szezonnak az utóbbi két irányítóval vág neki az FKC.

Az irányító szerep két 1989-es születésű játékosra hárul a következő szezonban a Fehérép Alcoa FKC-nél: a korosztályában Magyarország legjobbjának több ízben is megválasztott Tilinger Tamara február végén, két év távollét után került vissza a Dunaferrtől a nevelő egyesületéhez; a két és fél éve Győrből érkezett Bízik Boglárka viszont éppen Pumi távozása után vált a fehérvári ifjúsági csapat első számú irányítójává.

Sótonyi László, a csapat vezetőedzője, aki maga is irányítóként volt 190-szeres magyar válogatott, azt várja el a két fiataltól, hogy bátran ragadják meg a nekik felkínált lehetőséget:

„Tilinger Tamara amikor idekerült a tavasz elején, nagyon lendületesen kezdte meg a csapat irányítását, nagyon gyorsan beilleszkedett. Ezt követően volt egy kisebb törés a játékában, de ez egy fiatal játékosnál a környezetváltozásnál törvényszerű. Tehetséges játékos, akire rengeteg feladat vár jövőre az FKC-ban.

Elvárásom Pumival és a másik irányítóval, Bízik Boglárkával szemben az, hogy a csapatot összefogják, programot adjanak neki, bátran vállalják fel a felelősséget a pályán. Olyan lehetőséget kapnak, amitől nem megijedni kell, hanem amiből azzal jól sáfárkodva nagyon sokat profitálhatnak. Mindkettőjüknek védekezésben van nagyobb pótolnivalójuk, támadásoknál dinamikában, valamint a lövőerő fejlesztésében kell eredményt felmutatniuk, hogy a csapat szervezésén túl a góllövésből is kivehessék részüket.“

„Boglárka a korosztályán felüli játékintelligenciával rendelkezik, viszont feltétlenül javulnia kell védekezésben és lövőerőben. Érzésem szerint az összes most felkerülő fiatal közül ő kaphatja majd a legtöbb játéklehetőséget a felnőttben. Ha úgy látjuk, nem jut elegendő játéklehetőséghez, akkor mindenképpen keresünk neki egy másodosztályú csapatot, ahol kettős igazolással szintén játszani tud.“ – tette hozzá Mihály Attila, akinek a kezei alatt az ifjúsági csapatban fejlődött Bogi az elmúlt években.

A két Fehérváron töltött idénye alatt 41 bajnokin 85 gólt lőtt Kamper Olívia valószínűleg külföldre szerződik. Siti Eszter a pályafutásának a befejezését fontolgatja, mely döntését az elhúzódó saroksérülése is befolyásolni fogja. Kiss Adrienn esetében a legfontosabb szempont, hogy olyan csapathoz kerüljön, ahol megfelelő játéklehetőséget kap.

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Tilinger Tamara)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. január
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP