Az európai szövetség bécsi székházában sorsolták ki az EHF-kupa harmadik fordulójának párosításait, melynek eredményeképpen a 2005-ös nyertes Alcoa FKC a sorozat 2001-es győztesével, a lengyel bajnok SPR Lublinnal találkozik. Az első mérkőzésre az október 31-i hétvégén Székesfehérváron kerül sor.
A Lublin a Bajnokok Ligája második selejtező fordulójából került az EHF-kupába. A hazai pályájukon megrendezett tornán 30-24-re legyőzték az előző szezonhoz képest jelentősen átalakult Urban Brasov csapatát, majd 19-29-re alulmaradtak a norvég Byåsennel szemben. A csoport leggyengébb együttesét, az olasz bajnok Sassarit 21 góllal verte a Lublin.
Sótonyi László, az Alcoa FKC vezetőedzője:
„Kaphattunk volna erősebb, de gyengébb ellenfelet is. Összességében, az előzetes információk alapján a magyar mezőnyben valahol a 3-6. hely környékén helyezkedne el ez a Lublin, tehát egy velünk hasonló képességű csapatról lehet szó. Még majd három hetünk van a meccsekig, addig megpróbálunk róluk minél több információt begyűjteni. Mindhárom sorozatban ahol érdekeltek vagyunk, az vezérel minket, hogy nyerjünk, továbbjussunk, így a Lublin ellen sem lehet más a célunk.“
EHF-kupa, 3. forduló
Alcoa FKC – SPR Lublin (POL) FTC-RightPhone – Randers HK (DN) Mondi-Békéscsabai ENKSE – BM Parc Sagunt (ESP) Zug Handball (SUI) – HC Sassari (ITA) Urban Braşov (ROM) – HCM Baia Mare (ROM) Ormi-Loux Patras (GRE) – Kubany Krasnodar (RUS) Prosolia Elda Prestigio (ESP) – Handball Cercle Nimes (FRA) SKP Bratislava (SVK) – Omni SV Hellas (NED) HK Smart (UKR) – ORK Vrnjacka Banja (SRB) Elche Mustang (ESP) – Rostov Don (RUS) RK Olimpija (SLO) – Bayer 04 Leverkusen (GER) Maliye Milli Piyango (TUR) – Havre AC HB (FRA) SK Aarhus (DEN) – Tertnes HE (NOR) T+A/VOC Amsterdam (NED) – Madeira Andebol SAD (POR) LC Brühl Handball (SUI) – IK Sävehof (SWE) ZRK Kikinda (SRB) – CB Mar Alicante (ESP)
fkc.hu |