Kijött a különbség 2011.01.05.


Az Alcoa FKC RightPhone kedden az Újbuda TC-vel mérkőzött meg a Magyar Kupában, és mondhatni osztálykülönbség volt a csapatok között. A végig koncentráltan kézilabdázó fehérváriaknál először került tétmérkőzésen a kezdőcsapatba Turcsányi Krisztina. A húszéves, volt juniorválogatott balszélső hatvan percet töltött a pályán, és négy gólt szerzett.

„Nagyon jó volt pályán lenni! Én is úgy éreztem, hogy nagyon jó tempóban játszottunk, és felőröltük az Újbudát; ki jött az, hogy erősebbek vagyunk náluk. A pályán is lehetett érezni, hogy kisebb ellenállásba ütköztünk, mint amire majd egy Békéscsaba vagy Dunaújváros ellen számíthatunk.“

Vincze Melinda betegsége miatt nagy feladat hárult Rád. Hogy érzed, mennyire sikerült megoldanod azt, amit az edződ kért?

„Próbálkoztam kihozni a maximumot, és szerintem többé-kevésbé sikerült is. Nagyon jó hangulat volt a csarnokban, jól ment a csapat, élvezetes játékot játszottunk. Voltak látványos megoldások, és végig hajtottunk – remélem, ez kívülről is érezhető volt.“

Az Újbuda kapujában régi jó ismerősöd állt: Sipeki Flóra, akivel a juniorválogatottban és korosztályos meccseken is sokat találkoztál már. Ez melyikőtöknek lehetett nagyobb előny?

„Többé-kevésbé ismerjük egymás gyenge pontjait, próbáltam is ezeket kihasználni, és szerencsére most többnyire sikerült is. Sokat voltunk edzőtáborban együtt, nagyon jó játékosnak tartom Flórát, a korosztály egyik legjobbjának, aki nagyon tehetséges és kiváló adottságú kapus.“

Ahogy említetted az imént Te is, a Békéscsaba jelentősen erősebb csapat az Újbudánál, és a hétvégén hozzájuk látogattok, ráadásul az eltiltott Trishchuk nélkül. Mindezek alapján milyennek látod az esélyeket a pontszerzésre?

„Nagyon nehéz lesz így, hogy Krista kivált a piroslap miatt, de bízom benne, hogy a nagyon jó formában játszó Ana és Olha újra hozza azt, amit kedden. Addigra Meli is felépül, ami szintén sok plusszt fog jelenteni nekünk. Jó csapatunk van, bízom a sikerben!“

Lassan fél év eltelt azóta, hogy Fehérvárra kerültél. Az eddigiek alapján hogy érzed, jó döntést hoztál a nyáron?

„Igen. Nagyon jól érzem magam, jók az edzések, amin sokat lehet fejlődni. Egy jó közösségbe kerültem, ahol sok jó barátra tettem szert, szeretek idejárni.“

A juniorkorosztályt elhagyva mik a terveid a következő évekre a pályán?

„Sokat akarok fejlődni, szeretnék minél jobban hozzájárulni a csapat sikeréhez, az FKC egyre hasznosabb tagjává válni. Nagyon jó lenne valamelyik nemzetközi kupában is szerepelni! Bízom benne, hogy ez minél korábban összejön. Persze ehhez nagyon sokat kell még dolgoznunk!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. január
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP