Elvarázsolt tízperc 2011.03.27.


Az Alcoa FKC RightPhone játékosainak tízperc után egy időkérésre volt szükségük ahhoz, hogy felocsúdjanak hamupipőke-álmukból, és feltámadásukkal szurkolóikat ejtsék ámulatba. A Veszprém Barabás KC elleni, alapszakasz ötödik helyet érő győzelemről Vincze Melinda, a fehérváriak magyar válogatott balszélsője osztotta meg velünk gondolatait...

„Sajnos valamiért úgy kezdtük a mérkőzést, hogy nem találtuk magunkat, el voltunk kicsit varázsolva, de aztán valaminek köszönhetően szerencsére magához tért a társaság, és amikortól magunkhoz vettük a vezetést, onnan már végig uralni tudtuk a mérkőzést.“

A lerohanásokból ma is jó százalékkal voltatok eredményesek. Mennyire ismeritek a veszprémi csapat védekezésének, és kapusainak gyengéit?

„Sokat készültünk rájuk, és az edzőink mindent elmondtak, amit tudnunk kell róluk. Bár voltak hibák, de hála Istennek, ismét jobbnak bizonyultunk a Veszprémnél.“

A mai győzelem az ötödik hely megszerzését jelenti az alapszakaszban. A rájátszásban mekkora előny lesz négy pontról indulni?

„Mindenképpen sokat jelent ez, mert most különösen kiegyensúlyozott a mezőny, kiélezett csatákra lehet számítani minden fordulóban. Bízom benne, hogy a rájátszás végére is meg tudjuk tartani ezt a mostani pozíciót, ez a célunk a hátralévő meccsekre.“

A bajnokság folytatása előtt még a Magyar Kupa négyesdöntőjén szerepeltek jövő hétvégén. Te a csapatból azon kevesek közé tartozol, akik már vettek részt MK-döntőn. Mit vársz a meccsektől?

„Természetesen nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen rögtön a Győr ellen kezdünk az elődöntőben. Nagyon jól tudjuk, hogy a győriek jelenleg milyen erős csapatot alkotnak, más célunk nem lehet ellenük, mint saját magunkból a legjobbat kihozni. Bízom benne, hogy pozitívan fog elsülni az új élmény hatása, önbizalmat kell merítenünk abból, hogy ott vagyunk a legjobb négy csapat között. Nyilván szinte semmi esély sincs a BL-ben is jól szereplő és otthonában játszó Győr legyőzésére, de ezt az egész hétvégét egy pluszként kell felfognunk, amiből csak profitálhatunk a rájátszásra. Kiváló csapatokkal fogunk játszani, és az benne van a pakliban, hogy bronzérmet szerzünk. Persze ehhez nagyon sok mindent kell megtennünk. Egy érmet mindig ki kell érdemelni!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. január
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP