Újoncot avatott a felnőtt csapat! 2012.05.13.


2010. októbere óta – akkor Dancs Nóra és Sinka Jennifer debütált – az első újoncot avathatta az FKC a Váci NKSE elleni bajnokin: immár Májer Krisztina is felnőtt NBI-es mérkőzéssel büszkélkedhet! Kiki ezzel a 21. játékosunk, aki ebben a szezonban pályára lépett a bajnokságban, és közülük 13-an utánpótlás-korukban is a klubunk játékosai voltak. 

„Nagyon jó élményekkel gazdagodtam ezen a héten, már attól is boldog voltam, hogy a héten a felnőtt csapattal edzhettem, annak pedig különösen örültem, hogy be is mutatkozhattam az élvonalban.“

Az utánpótlásban megszokotthoz képest mennyire volt más a tempó?

„Sokkal nagyobb lendület és iram van, keményebbek a passzok, a lövések. Ez mindenképp szembeötlő különbség.“

Hogy fogadtak a felnőtt csapat játékosai?

„Nagyon segítőkészek voltak, minden helyzetben biztattak, amit ezúton is köszönök nekik!“

Miként tudtad meg, hogy benne leszel a keretben?

„Pénteken a felnőtt edzés után tudtam meg, hogy számít rám Csaba bácsi; már attól a gondolattól is boldog voltam, hogy leülhetek majd a padra. Anyukámnak mondtam el először, ő is nagyon örült a hírnek, és büszke volt rám!“

Végül egy emlékezetes, győztes meccsen néhány percet játszhattál is!

„Nagyon örülök, de azt azért sajnálom, hogy gólt nem tudtam lőni, pedig adódott arra is lehetőség. Sajnos a zicceremnél ejteni próbáltam, akkor az tűnt a legjobbnak, de így utólag rájöttem, hogy sokkal jobb lett volna a pattintott alsó…“

Kimagasló védekezést láthattunk a csapattól az első félidőben...

„Igen, nagyon sokat gyakoroltuk ezt a védekezést az edzéseken, és most élesben is nagyon jól ment.“

Kérlek, pár mondatban mondd el Olvasóinknak, hogy mit érdemes tudni Rólad!

„Kilenc éve kézilabdázom az FKC-ben, anyukám hatására kezdtem el játszani, mert ő is kézilabdázik. Kipróbáltam, majd megszerettem, és azóta is űzöm ezt a sportágat. Székesfehérvári vagyok, itt kezdtem el játszani. Eddigi edzőim Kocsis Ilona, Lőw Andrea, Csernus Krisztina, Németh Gábor, Virincsik Anasztázia, Mihály Attila és Rezsnyák Csaba. Nagyon szeretnék egy napon válogatott, vagy ha azt nem is érem el, legalább meghatározó NB1-es játékos lenni. Legfőbb erősségem a gyorsaságom; amiben leginkább fejlődnöm kell, az pedig a kezem jobb használata, így például a kanyarított lövés, valamint az emelkedésem szorul javításra.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. január
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP