„Túlontúl nagy előnyt adtunk a Siófoknak“ 2012.10.21.


Közvetlenül a vereséggel zárult szombati bajnoki után kértük arra Tilinger Tamarát, hogy ossza meg velünk véleményét a csalódást jelentő, Siófok KC-Galerius Fürdő elleni hatvan percről. Pumi kritikus momentumként értékelte a Fehérvár KC első félidei játékát, amikor jelentős hátrányba került a csapat; ebben jelentős szerepe volt a gyenge ziccerkihasználásnak és a kapott lerohanásgóloknak. 

„Nagyon nehéz mit mondani most hirtelen ez az eredmény után. Az első félidőben túlontúl nagy előnyt adtunk a Siófoknak, ez volt a döntő hiba. Ugyan lett volna mód a hátrány ledolgozására, de amikor feljöttünk egy-két gólra, mindig volt náluk olyan, aki lendített a csapatukon, belőlünk pedig nagyon sokat kivett ez a felkapaszkodás. Nem állt össze jól a védekezésünk, sok lerohanás gólt kaptunk, és ez volt a fő probléma.“

Triscsuk Krisztina korai kiválását követően kicsit egyedül maradtál, szinte csak Te próbálkoztál távoli lövésekkel...

„Krisz nem edzett már az utolsó két nap, mert fájlalta a vádliját, így gyakoroltuk a játékot nélküle, mert kérdéses volt, tud-e egyáltalán játszani. Csapatként kell megoldanunk az ő helyettesítését. Nagyon nehéz dolgunk lesz nélküle, főleg, hogy a következő meccs Debrecenben lesz, ahol mindig „parázs-varázs” hangulatot teremtenek a szurkolók. Mindenképp tovább kell gyakorolnunk a támadást, a ziccerkihasználásunk messze nem volt olyan, mint ami elvárható, és amit mi el is várunk magunktól.“

A szurkolók többször is arra bíztattak Titeket, hogy harcoljatok. Mennyire érezted jogosnak ezt a véleménynyilvánítást a teljesítményetek okán?

„Én csak magamat szeretném értékelni, én úgy érzem, nem adtam fel egy percig sem. A társaimról nem szeretnék véleményt mondani, ez nem az én feladatom, nem nekem kell eldöntenem, ki mennyire tett meg minden tőle telhetőt a mérkőzés során. Szerintem nem volt egyébként gond a küzdéssel, nagyon akartunk valami módon nyerni, de a siófokiaknál tényleg mindig akadt valaki, aki a döntő pillanatban nem a mi malmunkra hajtotta a vizet.“

Pål mester mit mondott Nektek a váratlan kudarc után?

„Nem nagyon elemezte a mérkőzést még, mert előbb mindig kivideózza a meccset. Hétfőn lesz majd megbeszélés, amin pozitívumokat és negatívumokat egyaránt ki fog emelni nekünk. Minden meccs után át szoktam gondolni én is, mik voltak jók, és mik nem sikerültek úgy, ahogy szerettük volna. Így lesz ez a maival is, tehát nem valószínű, hogy túl könnyen el tudok majd aludni. Mit kellett volna, mit nem? Egy biztos, tiszta fejjel kell kezdenünk a jövő heti munkát.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. január
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP