Junior: Értékes döntetlen 2012.10.27.


Bár a Fehérvár KC junior és ifjúsági csapatai az utolsó percekben veszítettek egy, illetve két pontot, mindkét együttest dicséret illeti a DVSC-Fórum otthonában nyújtott teljesítményéért. A juniormeccsen a játékvezetők által egészen sajátosan befolyásolt végjátékot láthattak a jelenlevők: az utolsó perceket szinte tiszta játékidővel játszották a csapatok, aminek eredményeképpen még időntúli hetessel egyenlíteni tudtak a hazaiak.

Junior NBI, 7. forduló:
DVSC-Fórum – Fehérvár KC 29-29 (14-18)
Debrecen

FKC: Pőcze, Szendrey (kapusok), Kuhinkó 9 (1), Becséri K. 8 (2), Májer 4, Hrabovszky 3, Becséri A. 2, Pintér 2, Minárik 1, Csiki, Kőszegi, Zsigmond A. Edző: Rezsnyák Csaba.

Rezsnyák Csaba, az FKC edzője: „Fegyelmezett, jó játékkal megleptük ellenfelünket, sikerült akaratunkat rájuk erőltetnünk a mérkőzés jelentős részében, de a Debrecen nagy erőket mozgósítva és kis szerencsével végül pontot mentett. A labdabiztonságunkra és a támadás-befejezésbeli higgadtságunkra jobban kell figyelnünk. Mégis boldog vagyok, mert egy hét alatt jelentős változás volt látható, és ez a döntetlen nagyon értékes eredmény.“


Ifjúsági NBI, 7. forduló:
DVSC-Fórum – Fehérvár KC 27-25 (14-15)
Debrecen

FKC: Szendrey, Bernáth (kapusok), Becséri A. 5 (2), Kovács 5, Májer 5, Czuczu 3, Galambos 3, Bocska 2, Szemenyei 1, Tóth 1, Nagy. Edző: Rezsnyák Csaba.

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. január
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP