„Mindig tudtunk megfelelően reagálni“ 2012.10.27.


Azari Fruzsina két „győztes gólt“ is szerzett Debrecenben. A Fehérvár KC jobbszélsőjének találatával vette át az FKC a vezetést (19-20) a második félidő 15. percében, majd csapata utolsó, 25. gólját is ő lőtte egy perccel a meccs vége előtt. Fruzsi a csapatszellemben és -egységben látta a győzelem kulcsát a pénteki mérkőzésen.

„Nagyon nehéz volt talpra állnunk a Siófok elleni múlt heti vereségből, de segített, hogy sokat beszélgettünk. Ráadásul [Triscsuk] Krisztina sem tudta vállalni a játékot, de hál'Istennek ez most nem elvett, hanem plusz erőket adott az egész csapatnak: csak azért is meg akartuk mutatni, hogy képesek vagyunk nyerni. Nagyon együtt voltunk ma csapatként, és ezért roppant boldog vagyok.“

Már az első félidő felénél is vezettetek három góllal, ám ezt még megfordította a Debrecen, és forduláskor náluk volt az előny. Mit mondott edzőtök a szünetben?

„A védekezés fontosságára hívta fel ismételten a figyelmünket, kérte többet faultoljunk, és a jó védekezésből merítsünk erőt a támadásokra. Mondta, hogy tartsuk magunkat az előzetesen megbeszéltekhez, valamint biztatott minket, hogy össze fog jönni a siker.“

Mindkét csapat igen fiatal játékoskerettel rendelkezik. Mi volt az a pici plusz Nálatok, ami ezúttal döntőnek bizonyult?

„Csapatként éreztem magunkat erősebbnek, mindenki hozzátett, a kispadon ülők is, igazi csapatmunka volt.“

Már előző fehérvári korszakodban is jellemző volt a játékodra, hogy a kiélezett pillanatokban is helyén van a szíved; ma is Te lőtted az utolsó gólt. Fel tudod ezt a találatot idézni nekünk?

„Elindultam Pumi [Tilinger Tamara] labdájára, egy kézzel levettem és eléggé kisodródtam a balszél felé; őszintén szólva fogalmam sem volt, hová lőttem, de a lényeg, hogy gól lett!“ :)

Mikor kezdtél biztos lenni a győzelemben?

Csak a leges legvégén, mert az utolsó pillanatig kiélezett csata volt, öt másodperccel a vége előtt is letámadtak még minket. Csak akkor nyugodtam meg, amikor lefújták a meccset, és felnéztem az eredményjelzőre.“

Volt-e valami váratlan húzás a mai meccsen?

„Nagyon sokat játszottunk nyitott védekezés ellen, kifogták Pumit, sőt volt ellenünk kettős emberfogás is. Úgy gondolom, nagyszerű dolog volt az, hogy ezeken mindig felül tudtunk kerekedni, mindig tudtunk megfelelően reagálni.“

A mai siker mennyire feledtetheti a múltheti botlást?

„Az a két pont mindenképp hiányozni fog. A következő két meccset is meg kell nyernünk, akkor esetleg feledésbe merülhet a Siófok elleni vereség.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. január
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP