A szlovák bajnok a következő ellenfelünk 2016.08.25.


Ezen a héten is folytatódik az Alba Fehérvár KC rangos ellenfelekkel szembeni felkészülési mérkőzéseinek sorozata. Két napra a Iuventa Michalovce érkezik Székesfehérvárra. A szlovák bajnok elleni, pénteki meccs nyilvános, a 18 órakor kezdődő találkozóra a belépés ingyenes. Szombaton zárt kapuk mögött gyakorol egymással a két csapat.

A nagymihályi együttesre – az FKC-hoz hasonlóan – rögtön a szezon kezdetén fontos nemzetközi kupameccsek várnak. Míg Deli Rita csapata szeptember 10-én hazai pályán a lengyel Vistal Gdynia ellen kezdi meg a szereplését az EHF-kupában, a Iuventa ugyanaznap a Bajnokok Ligája selejtezőjének sikeres megvívásáért indul harcba. A ljubljanai selejtező csoportban először a házigazdák lesznek a szlovák bajnok ellenfelei, majd a mérkőzés győztese a Selgros Lublin és az Indeco Conversano lengyel-olasz párharc nyertesével találkozik a selejtező döntőjében.

A hétvégi vendégek játékerejét mutatja, hogy az eddigi felkészülési meccseiken a Kisvárda, a Békéscsaba, a Rostov Don, a HC Zalau és a potenciális BL-selejtezőbeli ellenfelük, a Lublin ellen is győzelmet arattak. 

2016. augusztus 26. (péntek), 18:00:
Alba Fehérvár KC – Iuventa Michalovce (SVK)
Köfém Sportcsarnok
Játékvezetők: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. január
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP