Fehérvári utánpótlás-körkép 2009.01.14.


A hétvégi, székesfehérvári U15-ös régiódöntő apropóján Deli Ritát, a Fehérép Alcoa FKC utánpótlás-szakágának vezetőjét és a Csiszár László kézilabda-régió (Fejér, Vas és Veszprém megye) leány szakmai referensét kérdeztük a klub tehetséggondozási rendszeréről, mely az óvodás korúaktól az ifjúságiakig biztosít rendszeres edzést és versenyzést a gyerekeknek.

„Klubunk két városi óvodával áll együttműködési kapcsolatban, a Belvárosi Óvodával és a Brunszvik Teréz Óvodával. Hetente kétszer, hétfőn és szerdán tartunk nekik előkészítő foglalkozásokat. Ezeken az órákon nem kimondottan csak kézilabdával, hanem különböző képesség- és készségfejlesztő, labdás, valamint ügyességi gyakorlatokkal ismerkedhetnek a gyerekek. Az általános iskolás korosztálytól kezdve vannak rendszeres edzések tanítványainknak. A mini csoporthoz tartoznak a legkisebbek, akik már kimondottan kézilabdával foglalkoznak; ide az általános iskola első osztályosai járnak. A korcsoport-váltások kétévente vannak, egészen a 2000/2001-ben születettektől kezdve szerepelnek versenyeken, tornákon csapataink. A fiatalokat jelenleg négy edző felügyeli: Mihály Attila, Rezsnyák Csaba, Kocsis Ilona és Molnár-Nagy Beatrix fogják össze az utánpótlásunkat. Az edzői gárdánkhoz tartozik Virincsik Anasztázia és Csernus Krisztina is. Mellettük Sugár Tímea foglalkozik rendszeresen a kapusokkal.”

Melyik korosztály a legtöbbre hivatott?

„Legerősebbnek a serdülő csapatunkat érzem. Serdülő korosztályunk játékosai már oszlopos tagjai az ifibajnokságban szereplő csapatunknak is; tőlük reálisan elvárható, hogy az országos bajnokságban az első négy hely valamelyikén végezzenek. Mellettük az 1993-as csapatunk, amely az Adidas Gyermekbajnokságban is szerepel, szintén szépreményű társaság, ők is eljuthatnak az országos döntőig. A legkisebbeket nézve, az 1999-es szivacs-csapatunk szintén jó eséllyel pályázik arra, hogy egészen az országos megmérettetésig jusson. Természetesen ez csak egy előzetes jóslás részemről, remélhetőleg más korosztályaink is okoznak kellemes meglepetéseket!”

Évente átlagosan hány új gyerekkel bővül az utánpótlás bázisa?

„Minden évben indítunk új csapatot, elmondhatjuk, hogy jó úton haladunk. Átlagosan évi 15 új fővel lehet számolni, de természetesen a demográfiai hullámok itt is jelentkeznek, van olyan évjárat, ahol több, van olyan, ahol kevesebb gyermekkel dolgozhatunk. Jelenleg a 2000/2001-ben vagy később született kislányok jelentkezését várjuk még.”

A gyerekek, akik elkezdik ezt a sportot, mennyire bizonyulnak kitartónak?

„Szerencsére azt mondhatom, hogy nagyon kicsi a lemorzsolódás az első években. Természetesen itt még rengeteg múlik a szülőkön, hiszen ezek a kicsi gyerekek nem önállóak. Átlagosan húsz gyerekből kettő hagyja abba rövid időn belül, ami mindenképpen egy jó aránynak tekinthető.”

Az egyaránt 16 éves Kaszás Ivett és Zsigmond Vivien a magyar korosztályos válogatott színeiben is rendszeresen öregbítik a fehérvári utánpótlásmunka hírnevét. Hamarosan a Fehérép Alcoa FKC felnőtt csapatban is meghatározó emberekké válhatnak ők?

„Meglátásom szerint nagyon jó esély kínálkozik erre! De nem csak az ő kettőjük, hanem több társuk tehetsége és munkához való kiváló hozzáállásá erre predesztinálja őket a közeljövőben, és már most is látogatják időnként a felnőttek edzéseit. Hogy pontosan mit hoz számukra a jövő, az kiszámíthatatlan, de a siker leginkább a lányok és az utánpótlásedzők közös munkáján múlik.”

Vasárnap a Köfém Sportcsarnok ad otthont az Adidas Országos Kézilabda Utánpótlás-bajnokságban az 1993-as korosztály régiódöntőjének. Mit várhatunk ettől a fehérvári csapattól?

„Mint már említettem, meglátásom szerint ez a korosztály is eljuthat az országos döntőig. A lebonyolítási rendszer évről-évre változik, az idén három megye alkot egy régiót. Sajnos csapatunk két meghatározó emberét is sérülés hátráltatja, Kocsis Renáta és Becséri Kitti játéka is erősen kérdéses pillanatnyilag. Ettől függetlenül, ha a többiek hozni tudják azt, amit korábban, nélkülük is kivívhatjuk a továbbjutást, amihez az első két hely valamelyikét kell megszereznünk. Ezt a feladatot én megoldhatónak érzem. A ’93-as csapat a tavalyi évben is eljutott korosztálya országos döntőjébe, valamint a 92-es csapatunk 2007-ben meg is nyerte a döntőt – tehát adott a követendő példa!”

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. október
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP