A déli parton folytatjuk 2016.05.04.


A Magyar Kupában a 4. helyen zárt, a hazai bajnokságban azonban még van feladata a fehérváriaknak. Szerdán, 18 órakor Siófokon lép pályára az FKC. A lányok a hétvégén, az Érd elleni elődöntőben biztosíthatták volna az őszi, nemzetközi szereplést, azonban a 25-23-as vereség azt jelentette, más utat kell járnunk, ha szeretnénk megmutatni magukat az EHF-kupában.

K&H női liga, 5-8. helyért, 1. mérkőzés:
2016. május 4. (szerda), 18:00:
Siófok KTC Kft – Fehérvár KC
Siófok, Beszédes J. Ált. Isk. (Szépvölgyi utca 2.)
Játékvezetők: Tomecskó-Hunyadi Tamás, Unyatinszki Tamás


Ha Szigetszentmiklóson átverekedtük volna magukat az érdieken, úgy rendkívüli nyugalommal a KEK-re készülhetnének, hiszen a honi kupa második helyezettje az ősszel ott vitézkedhet. Az utolsó esélyt az EHF-sorozat jelenti számunkra, ami a hazai bajnokság 5. helyével elérhető. Persze, ez sem ígérkezik könnyű feladatnak, le kell gyűrni előbb a Siófokot, majd a Dunaújváros-Vác párharc győztesét. A másik ágon a felek már letudták az odavágót, a Kohász 27-25-re győzött az acélvárosban.

Idegenben indul a Siófok elleni csata. Így tervezted?

„Nem mérlegeltem különösebben, de ha már szóba került: úgy gondolom, jobb, hogy hazai pályán kerül sor a második mérkőzésre. Két, csalódott csapat találkozik, ahogy mi, a siófokiak is a négy közé jutást tűzték ki célul a szezon kezdetén, ahogy nekünk, nekik sem sikerült. Az alapszakasz utolsó meccsén a Fradit itthon kellett volna legyőznünk, nem jött össze. Készültünk, bizakodtunk, jól is tartottuk magunkat, de nem volt esélyünk ellenük“ – közli Deli Rita, a Fehérvár KC vezetőedzője.

Ellenben a balatoniak ellen kifejezetten kellemes emlékeket őrzöl, ellenük mutatkoztál be a a felnőttek kispadján, március elején, magabiztos, 29-23-as győzelemmel.

„Valóban jó emlékezni arra a találkozóra, végig, döntően tíz gólos különbséggel vezetve nyertünk, az is belefért, hogy a végén kicsit kiengedtünk, illetve fokozatosan lehetőséget adtam a klub tehetséges fiataljainak, akik a jövőt jelentik számunkra. Azonban a két hónappal ezelőtti, Siófok KC elleni bajnoki már a múlt, most a jelenben vannak komoly feladataink. Az ellenfél nagyon jó csapat, klasszisokkal, elég a tunéziai beállós, Elghaoui, vagy a két spanyol légiós, a balátlövő Gonzalez és az irányító Aguilar nevét említenem. Sőt, a magyar válogatott balszélsője, Erdősi Ildikó is klasszis, de folytathatnám a sort, minden poszton meghatározó kézilabdázóval rendelkeznek.Tehát nem lesz könnyű dolgunk, bízom abban, hogy jövő szerdán, hazai pályán be tudjuk biztosítani a továbbjutást, azaz a 5. helyért mérkőzhetünk az utolsó kanyarban.“

A kupa elődöntőjében két góllal kikaptatok az Érdtől, majd az FTC ellen, a bronzcsata során alárendelt szerepet játszottatok. Gondolom, másra számítottál.

„Az elődöntőben volt esélyünk, lévén ötgólos hátrányból visszajöttünk a meccsbe, egyenlítettünk, azonban 21-21-es állásnál. Azonban sorozatban négy akciónkat elrontottuk az utolsó tíz percben. Támadó hibával, eladott labdával, rossz indítással, a szélen kihagyott helyzettel. Ez okozta a vesztünket. Bár a második félidőben az Érd vezetett, végig azt éreztem, nagyobb odafigyeléssel lehet keresnivalónk. Mivel ellenfelünk jó csapat, extra teljesítmények kellettek volna a sikerhez, ám ezek elmaradtak. Többen tudásuk alatt játszottak, ezt nem bírtuk el.“

Az FTC pedig átszaladt az FKC-n a bronzmeccsen.

„Nem feltett kézzel indultunk csatába, az első félidőben sajnos túl sokat hibáztunk, továbbá a játékvezetői felfogás sem segített nekünk. Többen megsérültek, fordulás után a fiatalok is bizalmat kaptak, a jövő építése jegyében. A második félidőben a zöld-fehérek átrohantak rajtunk, a korábbi meccsekkel ellentétben ezúttal nem volt tartása a csapatnak. Csáki a szélen jól kezdett, két gólt lőtt, aztán megsérült, a nyolcadik percben le kellett cserélni. Tápai kapott egy medvepuszit, Hajduch egy ütést a fejére, ők érthetően hiányoztak a folytatásban. Bízom abban, hogy Siófokon pályára léphetnek. Mivel nem mondtunk le a nemzetközi kupában való indulásról, roppant fontos számunkra ez a párharc. Remélem, hogy két meccs alapján, mi kerülünk ki belőle győztesen.“

Horog László
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. október
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP