„Mindenben csődöt mondtunk ma“ 2011.09.15.


A Köfém Sportcsarnok közönsége olyan mérkőzést láthatott szerda este, melyen az ellenfél teljesítményére még sokáig érdemes emlékezni, míg a hazai kedvencekét jobb minél hamarabb elfelejteni. Mihály Attila, az Alcoa FKC vezetőedzője különösen azt tartja elfogadhatatlannak, hogy csapata korán beletörődött alárendelt szerepébe a szó szerint lehengerlően játszó Győri Audi ETO-val szemben.

„Természetesen kisebb különbségre számítottam, noha tudjuk jól, hogy a két csapat messze nem azonos célokért küzd jelenleg. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy ennyire alul tudjuk múlni saját tudásunkat.“

Mik voltak azok a területek, amiben jobbat vártál?

„Gyakorlatilag mindenben! Elsősorban rengeteg technikai hibát vétettünk, nagyon sok labdát adtunk el, könnyelműen játszottunk, amit a Győr könyörtelenül kihasznált. A visszarendeződésünk, a hatosfalas védelmünk szintén pocsék volt, de majdhogynem mondhatni, mindenben csődöt mondtunk ma. A legfájóbb az, hogy látványosan megadtuk magunkat, amit nagyon nehéz elviselni!“

A Győr évek óta egyeduralkodó a bajnokságunkban. A mostani csapatuk még jobbnak tűnik mint az eddigiek?

„Igen, mindenképpen! Nincs két egyforma játékos, így nem akarom például Bradeanut és Lekicet vagy Spiridont és Lökét összehasonlítani, de feltétlenül „játszóbb“ játékosok érkeztek, és akik már itt voltak, mostanra még jobban összeértek. Azt gondolom, hogy jelenleg egy kiemelkedően jó csapatot alkotnak, és ennek a BL-meccseken is meg kell látszania idén.“

A következő ellenfél a Fradi. Mik a terveitek az újabb nehéz meccsre?

„Nagyon bízom benne, hogy a holnapi edzésen egy sokkal elszántabb társasággal találkozom, akik be akarják bizonyítani, hogy ez csak egy olyan kisiklás volt, amit minden bajnokságban el-elkövetünk, de nem ez jellemző ránk. Mindenképp szeretném ha bizonyítanának a játékosok a közönségnek és nekünk edzőknek is. Jó lenne, ha ez a sok elvégzett munka jelentkezne hitben, hozzáállásban és tudásban is.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. november
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP