„Elhittük, hogy nyerhetünk“ 2009.09.12.


Az Alcoa FKC-nek a Váci NKSE felett aratott négygólos győzelmét követően Sótonyi László játékosai hitét és fegyelmezettségét dícsérte, valamint azt emelte ki, hogy az egységes csapatmunkához extrateljesítmények is párosultak. Németh András nyilatkozatában megemlítette, hogy a hazaiak ma a játék minden elemében felülmúlták együttesét.

Sótonyi László, az Alcoa FKC vezetőedzője:

„Más szellemben léptünk pályára, mint a Debrecen ellen. Elhittük, hogy nyerhetünk. A védekezésünkben volt jelentős fordulat az előző meccsekhez képest. Kevesebb gólt kaptunk, és végre olyan védekezést mutattunk be, ami feljogosított minket arra, hogy mérkőzést nyerjünk.“

A mérkőzés java részében a Fehérvárnál volt az előny...

„Az elején voltak hibáink, amik figyelmetlenségből adódtak, de fegyelmezettek voltunk, és a taktikát betartva játszottunk, ráadásul voltak extra jó teljesítmények is a csapatban. Rögtön hozzáteszem, hogy igazi csapatteljesítmény volt a siker. Ez a mi csapatunk: vannak hullámvölgyeink, de arra törekszünk, hogy ezeket csökkentsük. Ha ilyen felfogásban játsszuk a következő mérkőzéseinket is, az az elvégzett munkának tükröződése lesz. Ilyen extázisban kell pályára lépnünk, mindenki csinálja a dolgát, és küzdjenek egymásért a lányok! Ennyit várok el tőlük. Olykor ki lehet kapni is, de csak így játszva, hogy mindent megteszünk a győzelemért.“

Következik a Békéscsaba idegenben. Mit lehet várni a csapattól ezen a rangadón?

„Békéscsaba ellen nem valami fényes a mérlegünk. A felkészülési időszakban kétszer is játszottunk, és eléggé elvertek minket... Azt kértem a csapattól, hogy ne elégedjenek meg a mai győzelemmel, dolgozzunk tovább. Idegenben játszunk, veszíteni valónk nem lesz, ha a védekezésünk a maihoz hasonlóan vagy még ennél is jobban összeáll, akkor minden előfordulhat. Amennyiben a Békéscsaba védekezésén fennakadunk, fegyelmezetlenkedünk, vagy nem olyan szintű lesz a visszarendeződésünk, mint amilyen szükséges, akkor ismét belefuthatunk akár egy nagyobb különbségű vereségbe is.“


Németh András, a Váci NKSE vezetőedzője:

„Semmit sem tudtunk a begyakoroltakból és az elképzeltekből megvalósítani. Úgy gondolom, ma minden szempontból alulmaradtunk. Sem támadásban, sem védekezésben nem tudtunk olyat nyújtani, amivel idegenben, így például Székesfehérváron nyerni lehetne. Csalódás ez nekem feltétlenül. A mérkőzés alakulásában döntő érdeme volt Kristina Trishchuknak, akit nem tudtunk megtartani; mind betörésekből, mind átlövésekből nagyon jó százalékban lőtt. Kulcsszerepet vállalt az FKC győzelméből.“

Legutóbb, a Hunnia ellen a váci játékosok hozzáállásával nem volt elégedett. Ezen a téren ma miként látta csapatát?

„Valamivel közelebb voltunk már az ideálishoz... Küzdőszellemben sem nyertünk, de ebben most nem volt olyan szembetűnően nagy a differencia a csapatok között. Próbáltunk küzdeni, hajtani, de ebben is jobbnak bizonyult ma a Fehérvár.“

fkc.hu
fotó: V-Man (a képen Sótonyi László)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. február
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP