Megtiszteltetés és öröm 2010.06.02.


Az Azerbajdzsán elleni Európa-bajnoki selejtezőn Vincze Melinda és Tilinger Tamara személyében két Alcoa FKC játékos is szerepelt a magyar válogatottban. Pumi pályafutása során először ölthette magára hivatalos felnőtt mérkőzésen a címeres mezt. A 21 éves irányító elmondása szerint már annak is nagyon örült, hogy az edzőtáborba meghívást kapott…

„Nagyon nagy élmény volt, már akkor nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy mennem kell a válogatott edzőtáborába. Szerintem mindenki, akit beválogatnak, megtiszteltetésként fogja fel, hogy szerepelhet a magyar válogatottban.“

A válogatott a múlt héten két mérkőzést is játszott, ám Te az első, csehországi mérkőzést sérülés miatt kihagytad. Milyen jellegű sérülésed volt, illetve teljesen helyrejött-e már a probléma?

„A térdem fájt, amivel már a bajnokságban is volt időnként gondom. Pénteken megyek majd MR-re, akkor derül csak ki pontosan mi a baj, de remélem, nincs semmi komoly.“

A nyíregyházi, Azerbajdzsán elleni meccsen került sor végül a bemutatkozásodra. Egy gól mellett egy nagyon gyors kétperces kiállítás is a neved mellé került a jegyzőkönyvbe, ez utóbbi az izgatottság számlájára írható?

„Igen, az első meccs előtt az ember mindig jobban izgul, mint a többi előtt. A gólnak nagyon örültem, nagyon jó érzés volt, hogy egy góllal én is hozzá tudtam járulni a sikerhez. Szucsánszki Zita húzta meg középen, majd passzolt nekem jobbra, én pedig jobbátlövőből belőttem.“

Magyarország veretlenül és százszázalékosan teljesítette a selejtezőket; mi várható az Európa-bajnokságtól?

„Most voltak hiányzók, akik addigra biztosan felépülnek, így mindenképpen egy jó helyezést kell, hogy elérjen a magyar női válogatott, de ezt számszerűsíteni nem tudom.“

A jelenlegi szűk válogatott keretben öt irányító is volt, ez a nagy konkurenciaharc ösztönzőleg vagy inkább nyomasztólag hat egy ilyen fiatal játékosra mint Te?

„Mindenképpen ösztönző; nem kell, hogy nyomasztó legyen, mert ilyen játékosokkal, mint például Görbicz Anitával együtt játszani, megtiszteltetés. Tőlük csak tanulni lehet!“

Szüleid és testvéred szinte minden meccseden ott vannak. A kedvezőtlen időpont és nagy távolság ellenére ott voltak Veled most is Nyíregyházán?

„Sajnos nem tudtak, nagyon messze volt. A tv előtt szurkoltak otthon, és nagy öröm volt a családban.“

Egy kicsit a bajnokságra visszatekintve: nagyszerű idényen vagy túl, a bajnokságban több mint kétszáz gólt szereztél. Ezt lehet szerinted még felülmúlni?

„Fontosabb lenne az, hogy a csapat lépjen előrébb. Nem az számít, ki mennyi gólt lő, csak nyerjünk minél több meccsen!“

Mik a terveid a nyárra?

„Most csak két hét szünetem lesz, mert kezdődik a felkészülés a főiskolai világbajnokságra, ami július negyedikéig tart. Utána még szeretnék kicsit pihenni, a Balatonhoz lemenni nővéremmel.“

Házigazdaként Magyarország kimondható, hogy éremesélyes a vb-n?

Mindenképpen érmet kell szereznünk, remélem, az aranyérem lesz az!

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. február
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP