„A lányok mindent megpróbáltak“ 2015.02.05.


Bakó Botondban volt némi elégedetlenség a Győri Audi ETO-val szemben elveszített mérkőzés után. Természetesen nem a Bajnokok Ligája győztesétől elszenvedett vereség ténye, hanem a hajrában kialakult különbség miatt. A meccs első és utolsó nyolc-tíz percében vétett technikai hibák sorozata vezetett ahhoz, hogy az amúgy vállalható nyolcgólos különbség nem lett még kisebb.

„A végeredménnyel nem vagyok elégedett, hiszen 53 percnyi játék alapján nem volt ekkora vereség a mérkőzésben. Nyilván hátra volt még az a hét perc, amikor nagyobb lett a különbség, ezekben a percekben jobban összpontosítva megtarthattuk volna a szorosabb eredményt. Viszonylag szoros meccset játszottunk a Győrrel, csak a végére teljesen elfáradtunk, és olyan hibákat követtünk el amiből ellenfelünk leindított minket, emiatt nőtt nagyra a különbség. A lányok jól harcoltak, küzdöttek, mindent megpróbáltak. Voltak hibáink amelyeket ki kell javítanunk, és amiket nem szabad elkövetni; láthattunk viszont szép megoldásokat is, azaz összességében egy nagyon jó csapat ellen jól teljesítettünk.“

Pumi az utóbbi négy meccsen negyven gólt termelt. Ez majdhogynem a csapat góljainak (87) a fele, ez nyilván egyben öröm és bánat is az edzőnek...

„Tilinger Tamara játékára mindig is jellemző volt, hogy gólerős és sok gólt lő. Én elsősorban nem annak örülök, hogy negyven gólt lőtt, hanem inkább annak, hogy az utóbbi két-három mérkőzésen sokat akcióból szerez. A hetesből lőtt gólok ugyanúgy fontosak természetesen. Pumi is tudja nagyon jól, hogy a támadójátékban meccsről-meccsre a csapat húzóemberének kell lennie, mivel ő a leggólerősebb emberünk. Úgy tűnik, ezt a helyzetet ő jól kezeli, és az elmúlt évek során ehhez hozzá is szokott, nem ez az első idény, melyben ő az FKC gólfelelőse. Próbáljuk kihozni a lehető legtöbbet minden játékosból, mindenkinek ki kell vennie részét a gólgyártásban. Az elmúlt két mérkőzésen végre láttam is azt a kreativitást és lendületet támadójátékunkban, ami az elkövetkező fordulók sikereihez nagyon fontos lesz. Van még időnk, hogy még jobbak legyünk, és bizakodó vagyok, mert csapatom ismét azt a lendületességet és elszántságot mutatja, amit elvárunk magunktól. Ezt kell forszíroznunk, fokoznunk a következő hetekben is.“

fkc.hu
Fotó: Bátor Zsolt


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. február
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP