Vereség a győri kézisektől 2016.09.04.


A magyar bajnok, Bajnokok Ligája ezüstérmes Győri Audi ETO vendégeskedett szombaton Fehérváron, zártkapus mérkőzésen. A látogatók 38-26-ra győztek. Az FKC ezzel lezárta felkészülési meccseinek a sorát, egy hét múlva már EHF-kupamérkőzés vár Deli Rita csapatára.

A szeptember 10-én sorra kerülő, lengyel Vistal Gdynia elleni hazai, EHF-kupa összecsapásra készülő fehérváriak tudatosan választottak roppant erős ellenfelet utolsó felkészülési meccsükön. A hazai mezőny magasan legjobb gárdája vizitált a koronázó városban. A Fehérvár egyetlen sérültje, Tilinger Tamara a lelátón beszélgetett két, válogatott játékossal, Tomori Zsuzsával és Bódi Bernadettel, aztán következett a derbi, amelyen az első percekben hol a kisalföldiek, hol a vendéglátók vezettek. Broch beállóból szerzett góljára Hajduch a szélről válaszolt, majd Amorim volt eredményes átlövésből. Knedlikova találatára Bandelier felelt, Pelczéder révén pedig már az FKC vezetett, 3-2. Felváltva estek a találatok, aztán Knedlikova menetrendszerű góljaival elléptek a vendégek, 7-9.

Negyedóra elteltével a vendéglátók trénere, Deli Rita kikérte első idejét, s hosszasan magyarázott. Mendy lövéseit vagy a védők blokkolták, vagy Kiss Éva hárított bravúrral. Akadt olyan védése, amiről nem tehetett, véletlenül „belenézett” a francia légiós távoli bombájába. A kapus rövid ápolásra szorult, majd folytatta a játékot. Görbicz is beköszönt kétszer, Amorim egyszer (7-12), Mayer hozta közelebb a hazaiakat. Lavko lövései nem sikerültek, Gjorgjijevska viszont betalált, ezt tette Groot is. Az FKC-ban Mayer jobbára támadásban, a most bemutatkozó Piedade védekezésben volt pályán, Löke két lövését védte Herr, félidőben hárommal vezettek a vendégek, 13-16.

Fordulás után azonnal lőttek hármat (13-19), Deli időt kért, valamint felhívta tanítványai figyelmét, ne szórják el a labdákat. Pelczéder helyett Kazai kapott bizalmat a szélen, gólokat azonban a zöld-fehérek dobtak, 14-25-ös állásnál Deli ismét indokoltnak tartotta az időkérést. Közelebb jöttek a házigazdák, a frissen pályára lépő Mörk góljaival ismét hízott a különbség, a győriek végül magabiztosan nyertek 26-38-ra.

Horog László
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. február
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP