„Két-három hét múlva beállhatok” 2008.01.31.


Már több mint két hónap telt el Szrnka Hortenzia térdműtéte óta, így az iránt érdeklődtünk a Cornexi-Alcoa 41-szeres válogatott átlövőjétől, hogy miként halad a felépülése. Természetesen a legfontosabb kérdésre is kíváncsiak voltunk; erre Zia azt válaszolta, hogy mivel a vártnál jobban halad a rehabilitációja, akár már március elején újra a pályán láthatjuk!

„Szerencsére nagyon jól vagyok. Szerdán már megkezdhettem a kocogásokat is, és mellette intenzíven biciklizem. Most már nincs sok hátra a rehabilitációmból. Úgy érzem, nagyon jól sikerült a műtétem, a csavarjaim ugyan fájnak, illetve ahonnan levésték a csontot, de máshol nem érzem. Már teljesen hajlik a lábam, jól regenerálódik és erősödik, a számított időponthoz képest pedig sokkal előrébb tartok a felépülésben.

Rendszeresen járok gyógytornászhoz, illetve a Bemer 3000 mágneses ággyal is kezeljük a térdem. A Galileóra egyelőre még nem járok, nehogy a csavarokat kirázza a lábamból, de a pénteki kontrollon valószínűleg kiderül, hogy mikortól vehetem azt is igénybe. Innentől a kocogás intenzitásának növelése, illetve maga az edzésmunkába való bekapcsolódás van hátra. Ha minden jól megy, két-három hét múlva beállhatok az edzéseken, aztán remélhetőleg március elején már pályára is léphetek. Jelen állás szerint erre megvan az esélyem.

Addig ott vagyok minden meccsen, és szurkolok a lányoknak, akik – ha néha ugyan kicsit „szívbajosan is” – jól játszanak. Bizakodó vagyok az esélyeinket illetően, de sok múlik azon, hogy a hétvégén, hazai pályán sikerül-e megvernünk a Dunaferrt. Márpedig miért ne sikerülne?! Bár tele vagyunk sérültekkel, bízom benne, hogy összeszedik magukat a lányok!”

Presstige Média
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. március
HKSzeCsPSzoV
24 25 26 27 28 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP