A legkeményebb légiutas-kísérő 2009.06.23.


Bár korábban nem szerepelt a klubunknál, Rádl Tímea tulajdonképpen hazaigazolt a Fehérép Alcoa FKC-hez, hiszen gánti otthonának közelében, több korábbi játékostársával együtt fog Székesfehérváron kézilabdázni. A 23 éves beállós – aki hamarosan stewardessnek is mondhatja majd magát – három Spanyolországban eltöltött szezon után tér vissza a magyar bajnokságba. 

„Csákváron kezdtem el kézilabdázni, majd a Dunaferrnél folytattam a sportot, ahol hat évig voltam. Ezt követően igazoltam Spanyolországba, először az El Bruesa Ermua csapatához kerültem, majd az utóbbi két évben már az első osztályú Club Balonmano Gijónnál játszottam. Most pedig három év kint lét után hazatérek végre Spanyolországból.“

2006 nyarán, alig húszévesen miért döntöttél a külföldre igazolás mellett?

„Több összetevője volt! Volt bennem kalandvágy, szerettem volna világot látni és nyelvet tanulni. Nagyon boldog voltam, hogy a Dunaferrnél világsztárokkal dolgozhattam együtt, és idővel sikerült bekerülnöm a felnőtt-keretbe is. Ugyanakkor kissé türelmetlen voltam, játszani szerettem volna, de ott ritkán léphettem pályára. Aztán jött egy ilyen lehetőség, kimentem külföldre, ahol eleget játszhattam, és hasznosnak érezhettem magam a csapatban.“

Mivel a magyar első osztályú felnőtt bajnokságban még nem sokat szerepeltél, a fehérvári szurkolóknak hogyan mutatnád be Magad?

„Elsősorban nagyon akaratos vagyok, ha valamit a fejembe veszek, a végsőkig küzdök annak eléréséért. Az akaraterőm talán a legpozitívabb jellemzőm. Amit a testemmel, nyers erővel nem tudok eléri, azt megpróbálom megoldani fejjel.“

Milyennek érezted a spanyol élvonal szintjét a magyarhoz képest?

„Az első évben, amikor az első osztályba kerültem, kicsit gyengébbnek tűnt a magyarhoz képest, ráadásul a mi csapatunk is a tabella vége felé botorkált. A második évre már felfejlődött a csapatunk, és a bajnokság is évről-évre erősebbnek tűnik, amit a legutóbbi világversenyeken elért spanyol szereplés is jól mutatott. Egyre több külföldi kerül a csapatokhoz, ez a színvonalat is felfelé húzza.“

A spanyolok mentalitása mennyire különbözik az itthonitól?

„Amennyit én láttam, abból ítélve a magyar mentalitás sokkal jobban tetszik. Itthon összetartóbbak vagyunk, van „csapatlélek”. Spanyolországban mindenki nézi a maga dolgát, a csapatérdek valahogy mindig a háttérbe szorul.“

Mi alapján döntöttél a Fehérép mellett?

„Mivel Fejér megyei vagyok, mindig is nagy álmom volt, hogy az akkor még Cornexinek hívott csapatba egyszer bekerüljek. Nagyon boldog voltam, amikor a fehérváriak hívtak, hiszen így végre itthon is lakhatok. Egyelőre más vágyam nincs is!“

Egyébként nem is jöttél volna még haza?

„Nagyon sokat gondolkoztam már rajta, de úgy voltam, hogy még egy-két évig kint maradok, mivel a gijóniak is számoltak volna velem. Aztán mikor adódott ez a lehetőség, azonnal jönni akartam!“

Mire számítasz új csapatodnál?

„Küzdős, fiatal csapatnak tartom a Fehérvárt, akikkel nagyon szép célokat lehet elérni. Azt gondolom, egy nagyon gyors csapat leszünk. Remélem, én is hasznos tagjává válhatok a Fehérépnek, és megfelelek az elvárásoknak.“

Kovács Angélához hosszú barátság fűz, mindketten Csákváron kezdtetek, majd a Dunaferr utánpótláscsapatánál is együtt szerepeltetek. Kikérted az ő véleményét is?

„A legjobb barátnőm Angi, és nemhogy kikértem véleményét, egyenesen neki is köszönhetem azt, hogy itt szóba került a leigazolásom. Sokat beszéltünk a csapatról, és már nagyon várjuk, hogy elkezdődjön az új idény. A keretben öten vagyunk Csákvárról, Szalma János bácsi kineveléséből, meglátjuk, mire jutunk!“

A kézilabdázás mellett egy nem mindennapi hivatást választottál, hiszen a napokban esedékes vizsgáid után stewardess végzettséggel is büszkélkedhetsz majd. Hogy jött ez az ötlet?

„Amikor kimentem Dunaújvárosból, félbe kellett hagynom a főiskolát. Először a spanyol nyelvet kellett megtanulnom, majd ezt követően is szerettem volna tanulni valamit, hiszen a szüleim is elvárják, meg persze magam miatt is. Kint van egy ilyen akadémia, nagyon érdekelt ez a szakma, egy kihívásként gondoltam rá, és jelentkeztem egy intenzív, tízhónapos tanfolyamra. Minden nap négy órát iskolába jártam, ami pont jól jött, mert délelőtt illetve késő este voltak edzéseim, így volt mivel kitöltenem a köztes időt. Ha minden vizsgám meglesz, nemzetközi papírt kapok a kezembe. Az utolsó vizsga július 14-én lesz, így még visszautazom Spanyolországba egy rövid időre.“

Például milyen vizsgákat kell letennie egy profi utaskísérőnek?

„Nagyon összetett munka! Egy kicsit tűzoltónak, orvosnak, pszichológusnak, vegyésznek és pincérnőnek is kell lennünk. Ismernünk kell, hogyan kezeljük az emberi tényezőket, előfordulhatnak agresszív utasok, vagy ha történik bármilyen egészségügyi probléma, segítenünk kell! Például szülést is le kell tudnunk vezetni! A legnehezebb vizsgán már túl vagyok, ez talán a tűzoltás volt: védőruhába öltözni, majd bizonyos idő alatt rohanni, és eloltani a tüzet.

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. március
HKSzeCsPSzoV
24 25 26 27 28 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP