Kondoros már készülődik 2007.06.03.


Szrnka Hortenzia a Cornexi-Alcoa-HSB Holding csapatában töltött első idényében 164 találattal a bajnokság góllövőlistájának hatodik helyén végzett, és 144 akciógóljával a liga második legeredményesebb játékosának bizonyult. Zia a sportbeli sikerei mellett a „civil” jövőjét is tudatosan tervezi. Többek között erről is olvashatunk a vele készült interjúban.

Amikor legutóbb beszéltünk, éppen elkészültél a diplomamunkáddal. Sikerült az államvizsgád?

Elhúzódott januárra, mert két tantárgyat nem hirdettek meg, amire még szükségem van, így sajnos őszre marad a pótlásuk.

Hogyan fogod tölteni az egy hónapos szabadságot?

Nyaralással biztosan nem, mert amikor nekem van szabadságom, a férjem dolgozik, amikor pedig ő érne rá, akkor meg nekünk kezdődik az alapozás. Viszont német nyelvből készülök felsőfokú nyelvvizsgára, ami júniusban lesz. Úgyhogy a tanulás nem marad el. Most egy hétig otthon leszek a szüleimnél, aztán anyukámat felkísérem Budapestre, mert Angliába utazik a nővéremhez, mivel a testvérem most szüli második babáját. Nagyon büszke vagyok rájuk.

Azért ezen a nyáron lesz még Nálatok egy hasonlóan szép családi esemény…

Igen, az esküvőnk júliusban. Úgyhogy a következő napokban folyamatosan annak az előkészületeivel foglalkozunk.

Mégis hogyan képzeljük el Szrnka Hortenziát leendő esküvőjén?

„Nagyon szép abroncsos ruhám van – kétrészes, pezsgőszínű és fehér kombinációja –, de nem az a habos-babos, hanem inkább egyszerű, finom vonalvezetésű. A pezsgőszínű volt már rajtam a polgári szertartáson, mivel azt előzőleg megtartottuk. De teljes ruhában csak az esküvő napján fog látni a kedvesem.

Milyen lesz a szertartás és az azt követő ünneplés?

Én falusi lány vagyok, a párom meg városi. Nálunk azonban vannak olyan tradíciók, amiket be kell tartanunk, és mindent a szerint kell tennünk. Ezért egy igazi klasszikus sátoros falusi esküvő lesz, közel százhatvan emberrel, nagyon jó hangulattal. Az ételek is a falusi szokás szerint készülnek el, amit a falu már napokkal előtte összedob, és megkezdődik a nagy készülődés. Már azt is megbeszélték, ki hozza a csirkéket és ki a birkát. Ilyenkor készül húsleves, birkapörkölt, legkülönbözőbb húsok rántva és sütve. Az egyetlen, amivel kivételt teszünk az a torta, amit szintén mindig mindenki hozni szokott, de a nagy júliusi melegre való tekintettel, ezt inkább kihagyjuk, mert csak megromlana. Viszont lesz égetettcukor-tortám, ami egy igazi különlegesség lesz, és helyi specialitásnak számít. A konyhai előmunkálatokkal és főzéssel együtt bizony négy-, ötnaposra is kerekedhet a lakodalom, ki hogy bírja.

Az esküvőt követő pihenő miből áll majd, ha nem tudtok nyaralni?

„Egyik kedves ismerősömnek van egy rendezvényszervező cége, oda fogok menni „gyakorlatozni”. Engem ez a munka komolyan érdekel, igyekszem belelátni minden fortélyába, hogy pontosan tudjam, mit, hogyan csinálnak.

Mindezek mellett építjük a házunkat, amivel szintén van pár elfoglaltság. Egy nagyon becsületesen dolgozó erdélyi vállalkozó intézi a gyakorlati munkákat, én csak figyelemmel kísérem; most épp a födémnél tartanak. A ház tervezése is ismerős segítségével történt, így teljes egészében a mi elképzelésünk szerinti alakult. Minden pénzfüggő, de szeretnénk, amint lehet beköltözni. A mostani állapot szerint ez augusztus vagy szeptember lehet.

Adja magát a kérdés, hogy a gyermekvállaláson is gondolkodtok már?

Természetesen igen. Mindenképpen szeretnénk gyereket, de amint szülök, az a pályafutásom végét jelenti majd, mivel a pályára visszatérni már nem fogok. Egy szezonra viszont még van szerződésem Fehérváron. Ezért úgy tervezem, majd ha abbahagyom a kézilabdát, dolgozom még egy évig, mint rendezvényszervező. Ezt azért tartom fontosnak, hogy legyen gyakorlatom, és ne a nagy semmibe térjek majd vissza. Rajtunk nem múlik semmi, amint felépült a házunk, és lesz egy biztos háttér, jöhet a baba.

Júliusban kezdődik már az alapozás, milyen érzésekkel indulsz neki a következő szezonnak?

Remélem, még jobb lesz a következő évünk, mint az idei. Bár így is nagyon szép az eredmény, amit a körülményeinkhez képest elértünk, beleértve az edzőváltást is, ami mindig nehéz egy csapat életében. Mindenféleképpen bizakodó vagyok.

Presstige Média
Fotó: Bölcsföldi István Péter


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. április
HKSzeCsPSzoV
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP