KEK: Túl az első, taktikai megbeszélésen 2012.02.10.

A hazai pályán szerzett, négygólos előnynek köszönhetően az FKC hölgykoszorúja optimistán várja a szombat esti, KEK-visszavágót a szerbiai Zajecarban. A csütörtök esti, jó hangulatú, különleges labdával tartott tréninget pénteken délelőtt videózás és a taktikai elemek megbeszélése követte. 



A közlekedéssel kapcsolatos félelem alaptalannak bizonyult, az Alcoa FKC kézilabdázói napsütéses időben, szárazra takarított úton tudták le a Székesfehérvár-Zajecar közötti, hatszáz kilométeres távolságot. Az autópályáról letérve, hegyek között folytatta útját a különítmény, szikrázó, havas csúcsok között haladva érkezett meg a 40 ezres lélekszámú várostól 25 km-re található hotelhez. Útközben rendőri segítséget is kapott a gárda, villogó jármű vezeti fel az FKC buszát, akik a hotel bejáratáig kísérik a lányokat. Persze, félelemre nincs ok, a házigazdák rendkívül kedvesek, régi barátként kezelik a fehérváriakat.

Csütörtök este egyórás tréninget vezényelt a szerdán kinevezett új vezetőedző, a térdműtétje után lábadozó Konkoly Csaba, aki az operáció miatt nem pusztán a parketten sétálgatva, esetenként széken ülve vezényelte a gyakorlást.  Az edzés végére a megszokott kézilabda mellett előkerült egy másik, fehér színű, ovális bőrgolyó is. Konkoly mester korábbi együttesénél, a BL-döntős Győrnél is alkalmazta ezt a megoldást, kikapcsolódás jelleggel.

Az FKC lányai a pénteki, nem túl korai reggelit követően taktikai megbeszélésen vettek részt, amelyen Konkoly Csaba előbb egyénileg elemezte a szerb együttes játékosainak erényeit és gyengéit, majd a csapatra terelődött a szó. Főleg a spanyol jobbátlövő, Mangue szerepét emelte ki, nem megfeledkezve a többi klasszis erényeiről sem.

„Az első összecsapáson nagyságrendekkel több volt a jó, mint a rossz megoldás, remélem, így lesz ez a szombati derbin is. A jót meg kell őriznünk, a kevés rosszat pedig elfelejteni. Fontos, hogy kellő önbizalommal lépjünk pályára, a négygólos előnyünk bíztató, ha a hazaiak az elején nem tudnak ellépni, később időzavarba kerülhetnek, ami a mi malmunkra hajthatja a vizet” – jegyezte meg Konkoly Csaba, aki segítőjével, Siti Beával együtt, külön megbeszélést folytatott a csapat irányítójával, a fehérvári összecsapáson remeklő Tilinger Tamarával.

Horog László

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. május
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP