Egyre közelebb a nagy sorozat 2006.12.10.


Hypo, Krim, Valcea, Győr, Ferencváros. A következő másfél hónapban a világ élvonalába tartozó csapatok lesznek a Cornexi-Alcoa-HSB Holding ellenfelei. Vura Józsefet, a fehérváriak vezetőedzőjét a felkészülési időszak első két hete után kérdeztük, hogyan látja a csapatot, illetve melyik mérkőzés áll elsősorban a gondolatuk középpontjában.

„Két hete dolgozunk már, és négy hetünk van még a januári, egyben legnehezebb sorozatunkig, ahol olyan meccseink lesznek zsinórban, mint a Valcea, a Győr és a Fradi, majd a Dunaferr, amelyeken a legjobb formánkat kell hozni. Szerdán játszunk a Magyar Kupában a Szombathely ellen, ahonnan mindenképpen tovább kell jutnunk, hiszen a reális esélyeket nézve a Cornexi sokkal erőseb csapat. Természetesen nem becsüljük le az ellenfelünket, de úgy érzem, ez nem okozhat gondot nekünk.

Becsületesen és jól dolgoznak a lányok. Minden szerepel a programban a súlyzós munkától a futóedzéseken át a labdás feladatokig. A délelőtti edzéseken inkább az erősítésen és a terhelésen van a hangsúly, míg a délutáni labdás tréningen taktikai feladatokat végzünk. Folyamatosan gyakoroljuk és újítjuk azokat a részeket, amik változtatásra szorulnak. Voltak edzőmeccseink is, ahol jól teljesített a csapat, de a védekezésben még mindig komoly hibákat látok, oda keressük a megfelelő embereket.

A hátralévő négy hetet nagyon komolyan vesszük, felhasználva a Ljubljana és Hypo elleni Szuperkupa-találkozókat, ahol szeretném lemérni, hogy a játékosok hogyan dolgoznak idegenben, és mire képesek komoly BL-csapatok ellen. Ez már egyértelmű taktikai felkészülést jelent a román KEK-ellenfelünk, a Valcea ellen. Ellenük játsszuk az újévben a legelső és legfontosabb mérkőzéseinket, amelyekre gőzerővel kell készülnünk.”

Presstige Média
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. május
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP