A szombati volt Olha búcsúmeccse? 2011.05.22.


Az Alcoa FKC RightPhone egyik erőssége volt a 2010/2011-es szezonban Olha Vashchuk, aki mindezt az utolsó mérkőzésen is bizonyította: kulcsszerep a védekezésben, szerzett labdák sora, kilenc akciógól (köztük egy különösen emlékezetes, térdről üreskapuba). Bár a játékos és a klub is szerződést hosszabbítana, menedzsere más piacon kívánja építeni az ukrán válogatott jobblövő pályafutását… 

Sikerült megszereznetek az ötödik helyet, mennyire vagy ezzel elégedett?

„Azzal meg vagyok elégedve, hogy ma nyertünk és a középső házban a legjobb csapatként végeztünk, ám én maximalista vagyok; igazából csak akkor lennék maradéktalanul elégedett, ha dobogón végeztünk volna a bajnokságban is.“

Nehéz volt felpörögni a Békéscsaba elleni meccsre így, hogy a meccs kimenetele már nem volt lényeges a bajnokság végeredménye szempontjából?

„Nagyon fáradtnak éreztem ma magam, néha már úgy éreztem, nem bírom, de tudtam, bizonyítanom kell. Meg kellett mutatnunk, hogy az ötödik hely jogosan illett minket, ezért nem is volt más választásunk, mint nyerni! Ma nekem is jól ment a játék, örültem a teljesítményemnek.“

Tavaly nyáron érkeztél Fehérvárra, mennyire érzed itt jól Magad?

„Nagyon tetszik a csapat és a város is, valamint összességében a magyarokról is jókat tapasztaltam. Jelen állás szerint mégis távozom Fehérvárról…“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. június
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP