„Mind testileg, mind lelkileg jól érzem magam“ 2013.08.09.


A nyár legsűrűbb meccsterhelését kapja a Fehérvár KC ezen a héten, hiszen a Ferencváros keddi, székesfehérvári látogatását követően három mérkőzést játszik Horvátországban. Az elutazás előtt a felkészülési időszak első felének  egyik legjobbját, Siti Esztert kérdeztük az eddigi benyomásairól.

„Mindenképp pozitív az összkép az eddig eltelt hetek alapján. Úgy látom, nyáron emberileg is nagyon jó alanyokkal bővült a keretünk. Már túl vagyunk az első erőfelméréseken is, amiknek szintén pozitív a kicsengése, hiszen erős ellenfelekkel szemben játszottunk, és voltak biztató jelek. Az első két meccsen még csak egy-egy félidőre, míg a Prága ellen pénteken és most kedden a Fradi ellen már végig viszonylag jól teljesítettünk. Nagyon hasznosak ezek az edzőmeccsek, és tényleg látszik már az elmúlt egy hónap munkája. A társas kapcsolatok már kezdenek kialakulni védekezésben, egyre inkább összeállnak a dolgok, jó úton haladunk!“

Szuper formát mutattál az eddigi meccseken, minek köszönhető ez?

„Maga az, hogy már egy éve újra benne vagyok a rendszerben, biztosan nagyon sokat számít. Mind testileg, mind lelkileg jól érzem magam, és ez az, ami a pályán is lejön.“

Ezen a héten négy edzőmeccset is játszotok, ez a nagy megterhelés is jól viselhető?

„Ezt azért a „tömeg“ nevében is mondhatom, hogy nem esik jól, de ennek nem is az a lényege, hanem fontos, hogy a sorozatterhelést megkapjuk. Nem csak fizikailag, hanem mentálisan is megterhelő egy ilyen program végigjátszása, de a bajnokságban is lesznek hasonló sűrűségű megmérettetések, így mindenképp jó célt szolgálnak most.“

Horvátországba utaztok most, ahol kétszer játszotok a Zágráb, egyszer a Podravka ellen. Mit vársz ezektől a meccsektől?

„Tovább kell haladnunk az úton, elsősorban azoknak a taktikai elemeknek kell megmutatkoznia, amiket finomhangolunk az edzéseken. Ha ehhez pozitív eredmény is társul, az külön jó, de ha csak egyre több előrelépés és egyre kevesebb hullámvölgy mutatkozik a játékunkban, akkor már elérte a célját a kiutazás. Mindenben tudunk még fejlődni, hisz ne feledjük, hat-hét új ember érkezett, még idő kell, hogy igazán gördülékenyen működjenek a dolgok. Egyre több és hosszabb periódusokon át tudjuk már érezni egymást, de van még mit gyakorolnunk, és akár újabb taktikai elemek felvételéhez is van azért még elegendő időnk.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. június
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP