„Miért ne merjünk álmodni?“ 2015.02.02.


Az idei bajnokságban szinte minden csapat egymást követő két meccsen találkozik a mezőny két legerősebb tagjával, a Győri Audi ETO-val és az FTC-Rail Cargo Hungariával. A Fehérvár KC szombaton járt a Népligetben, és szerdán a Köfém Sportcsarnokban fogadja a BL-győztes győrieket. A két meccs között Bakó Botond tekintett vissza az FTC és előre az ETO elleni megmérettetésre.

„A Fradi-pályán kellett egy kis idő, mire a légkört megszoktuk. Sajnos megilletődötten, passzívan kezdtünk, és ezáltal nagy különbség alakult ki a mérkőzés elején. Az ezt követő szakaszért viszont dicséret illeti a lányokat, mert nagyon szépen felépítettük magunkat, és vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. 29-26-nál a kétgólos különbségért is támadhattunk, de nem sikerült közelebb zárkóznunk. Úgy éreztem, kicsit megijedtünk a lehetőségtől, hogy van még majd tíz perc, és akár még fordítani is lehetett volna, voltak is ehhez ziccereink és lehetőségeink. A támadójátékunk ezúttal nagyon jól működött, jól és kreatívan játszottunk. A védekezésben van, mit javítani és változtatni. A kapott gólok száma, a 33 messze áll attól, amit én elfogadhatónak tartok, de idegenben a Fradi ellen esetleg belefér. Ha egy picit bátrabbak vagyunk, és elhisszük itt is lehet keresnivalónk, akkor azt nem mondom, hogy győztünk volna, de még szorosabb lett volna a végjáték.“

Szerdán a BL-győztes Győr jön a Köfémbe...

„Múlt héten elkezdtük frissíteni a csapatot, mivel abban láttam az elmúlt időszakban a legfőbb problémát, hogy elfáradtunk mentálisan és fizikálisan is. A célunk ennek a folyamatnak a folytatása. A szombati mérkőzésen már láttam annak jeleit, hogy jól haladunk ebben. Van még közel két hetünk az MTK elleni meccsig, de a szerdai Győr elleni mérkőzést sem adjuk fel eleve. Természetesen elismerjük tudásukat, de azért vasárnap játszottak egy BL-meccset, majd a jövő hétvégén is, közötte utaznak hozzánk. Ők sincsenek sokan, miért ne legyünk bátrak? Miért ne merjünk álmodni? Nekünk veszítenivalónk nincs, bátran kell játszanunk. Az a kérésem a csapatom felé, hogy ne ijedjünk meg, nyújtsuk önmagunkat, és a lehető legjobb eredménnyel zárjuk a napot szerdán.“

fkc.hu
Fotó: Bátor Zsolt


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. június
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP