A gyönyörű Árpád Fürdőben 2010.05.31.


Vasárnap a TV2 Kalandjárat című utazási magazinja a székesfehérvári Árpád Fürdőt mutatta be, és a műsorban az Alcoa FKC öt játékosa – Bízik Boglárka, Gazdag Kitti, Németh Kriszta, Rádl Tímea és Trimmel Brigitta is közreműködött. A gyönyörűen felújított fürdőben eltöltött délelőttről Brigit kérdeztük.

„Nekem nagyon tetszett a fürdő: szépen kialakított, hangulatos, tiszta, nagyon szép!“

Hogyan zajlott a forgatás?

„Mintegy két és félórát töltöttünk ott, és amit lehetett, mindent kipróbáltunk. Szaunázni kétszer is visszamentünk – ha választani kellene, akkor ez volt a legjobb. Ahogy bemegyünk a fürdőbe, két kismedencéhez érünk, aztán következik a jakuzzis rész, majd beljebb egy nagyobb medence. Fent az emeleten két szauna található, ebből az egyikben voltunk, valamint a sóbarlangban. A forgatás során időnként utasításokat kaptunk: menjünk át a másik medencébe, maradjunk bent a szaunában, úszkáljunk egy keveset. Sokat nevettünk, egyszer túl hangosak is voltunk.“

Mennyire fontos élsportolóként a rendszeres gyógyfürdőzés?

„Mindenképp nagyon jó, mert lelazítja az izmainkat. Szeretek járni, főleg amikor nagyobb terhelést kapunk, mert ilyenkor a szaunázás és a melegvízben ülés segít rendbe tenni magunkat.“

Milyen gyakorisággal szoktatok járni fürdőzni a csapattal?

„Agárdra szoktunk menni, ha tehetjük minden héten, de havonta mindenképp több alkalommal.“


A Székesfehérvári Árpád Fürdő

Az 1905-ben szecessziós stílusban épült kupolás műemlék fürdőt gondos rekonstrukciót követően idén márciusban nyitották meg újra a közönség számára. A szolgáltatás minőségéről az Alcoa FKC szponzora, a hat magyarországi gyógy-, wellness- és élményfürdőt üzemeltető Spa Hungary Holding Zrt. gondoskodik.

A 2007-ben megkezdett felújítás során eredeti szépségében állították helyre a faragott kabinsort, a korabeli díszburkolatokat és stukkókat. Szintén a századeleji pompájukban kerültek a helyükre a díszbádogozások, a klinker falborítások és a nyílászárók. A korhű berendezések mellett az épületet a legmodernebb technikai szint jellemzi – így téve lehetővé a vendégek magas színvonalon történő kiszolgálását.

A fürdő leglátványosabb része a törökfürdő, ahol két mozaikkal kirakott ülőmedence, pezsgőfürdő és a központi medence kapott helyet, és melyekben kellemes 36-38 fokos víz várja a kikapcsolódni vágyókat. Igazi kuriózum a mozaikcsempékkel borított, exkluzívan kialakított tepidárium, mely akár üzleti megbeszélésre és céges találkozókra is lehetőséget nyújt.

A titokzatos kis folyosók két hangulatos udvarhoz is elvezetnek, melyek közül az egyik modern üvegtetővel fedett koktélbárként funkcionál, míg a másik szabadtéri pihenőként csábítja a vendégeket.

A műemléképület melletti háromszintes szárnyban kapott helyet a szaunavilág. Itt infra- és finn szauna, illetve gőzkabin szolgálja a vendégek kényelmét. Ebben a részlegben pihenőágyak, merülő medence és élményzuhany teszik teljessé a szolgáltatást.

Magyarország első elit, „királyi“ fürdője várja azon vendégeket, akik szeretnék megtapasztalni a valódi luxus élményét!


A TV2 adásának videója: http://tv2.hu/kalandjarat/video/nacsa-oliver-cezarnak-oltozott-a-szekesfehervari-furdoben
Az Árpád Fürdő honlapja: www.fehervar-arpadfurdo.hu

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. július
HKSzeCsPSzoV
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP