A kemény munka és a játék szeretetének eredménye 2011.04.11.


Vincze Melinda döntő érdemeket szerzett abban, hogy az Alcoa FKC RightPhone már a szünetig tízgólos vezetésre tett szert a Veszprém Barabás KC ellen a szombati bajnokin. Meli – aki nem számított ara, hogy ilyen korán eldől a mérkőzés – az első félidőben hét gólt szerzett, amit ő szerényen annak tulajdonít, hogy társai remekül kiszolgálták labdákkal.

„Nem számítottam arra, hogy ilyen fölénnyel tudunk nyerni. Jól kezdtük a mérkőzést, és ennek volt köszönhető, hogy végül ilyen nagy különbséget tudtunk közé tenni. Sokat számított, hogy előző hétvégén a Magyar Kupában igen jó csapatok ellen játszottunk, és ez a lendület még bennünk volt most is. Remélem, hogy ez a hátralévő meccsekre is kitart majd.“

Igen korán rászámolhatott az ellenfélre a fehérvári szurkolótábor...

„Nagyon jó kapusteljesítmény volt nálunk, és mi is mindent megtettünk, hogy segítségére legyünk Szikora Melindának. A veszprémiek nem igazán találták a védekezésünk ellenszerét, nagyrészt emiatt dőlt el korán a két pont sorsa.“

Kiválóan, mondhatni válogatott formában játszottál a hétvégi meccsen. Mit gondolsz, Mátéfi Eszter figyelmét is sikerül újra felkeltened?

„Nem gondolom, hogy annyira jó lettem volna, ennél még több kell egy válogatottban! Igaz, a hét gól önmagáért beszél, de mellette még mindig le kellene redukálnom a hibák számát, akkor lehet esélyem a visszakerülésre. Még magabiztosabbnak kell lennem! Hála Istennek, most a társaim kiszolgáltak, ennek köszönhetően tudtam ennyi gólt szerezni.“

A tavaszi idényre igazán összeállt az FKC. Van-e ennek valami különös oka szerinted?

„Nem tudok egy dolgot konkrétan megnevezni. Csináljuk, amit szeretünk, és a munkának előbb-utóbb meg lesz az eredménye, sokat edzünk – ennek köszönhető.“

Korábban szerepeltél már egy roppant sikeres klubban. Hasonló a hangulat, a csapategység most a Fehérvárnál, mint annak idején a Dunaferrnél volt?

„A kettőt nem lehet összehasonlítani; azzal a régi Dunaferrel mindig az éremért küzdöttünk, most viszont csak az 5-8. helyért játszunk. Jó a hangulat, nincs ezzel probléma, de a kettőt nem lehet összehasonlítani. Biztató jelek ugyanakkor vannak arra, hogy jövőre még előrébb végezhessen ez a csapat is.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. július
HKSzeCsPSzoV
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP