„Még nincs miért lemondanunk a céljainkról“ 2015.11.24.


Ahogy a Fehérvár KC teljes csapatának nagy szüksége volt már a sikerélményre, úgy Herr Anita is végre felszabadult és eredményes játékot mutatott a Békéscsabai ENKSE elleni bajnokin. Az FKC jobbátlövője öt góllal vette ki a részét a pénteki, önbizalom-növelő győzelemből, és optimistán tekint a szezon második fele elé.

„Nagyon örültünk ennek a győzelemnek, mert egy nem túl jó sorozatnak vetettünk véget vele. Mindenkinek nagyon kellett már a siker, az pedig, hogy ilyen nagyarányú győzelmet tudtunk elérni, különösen jó; nem sok csapat tud 13 góllal nyerni Békéscsabán.“

Edzőtök említette, hogy tulajdonképpen ugyanúgy játszottatok mint például az Érd ellen, csak ezúttal a ziccereket jobb arányban értékesítettétek…

„Abszolút így látom én is, nagyon jó százalékkal lőttünk kintről, szélső posztokon is jók voltunk, és nagyon egységesek voltunk, ki tudtuk kerülni a kapust, értékesíteni tudtuk azokat a helyzeteket, amiket az Érd ellen elhibáztunk.“

Ilyen nehéz hetekben mi kell ahhoz, hogy a csapat önbizalma megmaradjon?

„Minden csapatnál nagyon fontos a profi szemlélet. Mindenki küzdött, nagyon akartuk a sikert Békéscsabán, meccs közben végig nagyon jó volt a csapat hangulata. Győzelemmel mentünk a téli pihenőre, ez remélhetőleg nagy lökést ad a folytatásra. Nagyon sajnálom, hogy nem jött ki belőlünk hamarabb a jó teljesítmény, de azt gondolom jó úton haladunk, és mindenki tudja a dolgát. Nagyon erős tavaszi szezont szeretnénk produkálni, erre koncentrálunk.“

Most egy jó ideig a válogatott játékosok nélkül készültök, ez mennyire nehezíti meg a munkát?

„Ez egy ilyen időszak, meg tudjuk oldani a dolgokat így is, természetesen nehezebb nélkülük, de mivel mérkőzések nem nagyon lesznek, az edzéseket el tudjuk végezni. Szinte minden riválisunknál van ebben az időszakban néhány hiányzó a világbajnokság miatt, így igazán hátrányba nem kerülünk emiatt.“

Az őszi 11 forduló alatt csak 9 pontot tudtatok összegyűjteni, sikerülhet még az eredeti céloknak megfelelően végeznetek az alapszakasz végére?

„Nagyon jó és erős bajnokságban szerepelünk, voltak már meglepő eredmények eddig is, és alighanem lesz még bőven a folytatásban is. Személy szerint nagyon várom a folytatást, úgy érzem, van bizonyítani valónk. Bizakodó vagyok, a hatodik helytől három pont a lemaradásunk, még nincs miért lemondanunk a céljainkról!“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. július
HKSzeCsPSzoV
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP