2004 óta először a válogatottban 2007.03.05.


A magyar válogatott a Norvégia elleni mérkőzéseken lépett először pályára a svédországi kontinensviadalt követően. Az első felkészülési összecsapásra Szombathelyen, míg a visszavágóra az Európa-bajnok otthonában került sor. Az utóbbi találkozón Németh András szövetségi kapitány bizalmat szavazott Szrnka Hortenziának is, aki a 2004-es EB-összetartás óta először húzhatta magára a címeres mezt.

„Nagyon jól éreztem magam Norvégiában, remek volt a hangulat a sok fiatallal. Sajnos meglátszott a játékunkon, hogy csak két edzésünk volt előtte, de ettől függetlenül remekül éreztük magunkat együtt. Igazából nem számítottam arra, hogy meghívnak a válogatottba, és az, hogy bekerültem a keretbe, úgymond „jelképesen” is mutatja, hogy gondolnak rám. A kapitány mindenkivel leült, és elmondta egyenként, hogy kitől mit vár, mit szeretne a jövőre vonatkozóan. Nekem is elmondta, hogy már van két balátlövője, akik mindketten tudnak védekezni is, és mivel én a klubomban sem védekezem, ezért nem valószínű, hogy helyem van a keretben.  Nagyon tisztelem Andrást, hogy ezt ilyen őszintén megmondta nekem, mert úgy gondolom, ez így a legjobb. – nyilatkozta Zia a válogatottsággal kapcsolatban.”

A Cornexiről a következőket mondta a fehérváriak átlövője: „Úgy érzem, most igazi csapatként vagyunk együtt, nagyon jó edzésmunka folyik nálunk. Mindig van valakinek olyan pluszban kiugró teljesítménye, ami tovább visz bennünket. Most pedig már készülünk a pénteki, Kiskunhalas elleni találkozóra.”

„Kaptunk pár nap pihenőt az elmúlt héten, meglátogattam a családomat, a barátaimat, valamint rendszeresen látogattam az iskolát is, mivel most van az utolsó évem. A Berzsenyi Dániel Főiskolára járok Szombathelyre, ahol művelődésszervező, rendezvényszervező és PR-menedzser szakon tanulok. Most nagy munkában vagyok, mert április 16-ig kell leadnom a szakdolgozatomat, amit a kondorosi szlovák kisebbség művelődési szokásairól írok. Azért is áll közel hozzám a téma, mert részben szlovák a származásom.” – fejezte be a magánéletével kapcsolatos információkkal Zia a nyilatkozatát.

Presstige Média
Fotó: Bölcsföldi István Péter


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. július
HKSzeCsPSzoV
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP