Tanulságos világbajnokság 2007.12.20.


A világbajnokság után és a téli felkészülési közepén mi másról is kérdezhettük volna Vura Józsefet, mint a női kézilabda csúcstalálkozójának tapasztalatairól, valamint arról, hogy mi újság a Cornexi-Alcoa háza táján. A fehérváriak vezetőedzője készségesen mesélt a VB-vel kapcsolatos benyomásairól és a csapatában jelenleg folyó munkáról.

Szolgált e számodra a világbajnokság fontos, a jövőben is kamatoztatható információkkal, ami egy edző számára érdekes lehet?

Igen, nagyon sok tapasztalattal szolgált! Az eddigiekhez képest jóval több mérkőzést láttam, mivel most lehetőségünk volt a többi csapat találkozóit is figyelemmel kísérni. Ilyen tekintetben is nagyon hasznos volt.

Óriási tanulság volt, hogy jól láthatóan mindenféle szempontból felgyorsult a játék, jóval több támadásszám van mérkőzésenként. A nagyobb testmagassággal és erősebb fizikummal rendelkező játékosoknál pedig láthattuk, hogy szinte ugyanazzal a gyorsasággal mozogtak, mint a könnyebb játékosok. Itt bebizonyosodott, hogy nem feltétlen igaz az a megállapítás, hogy aki magas és erős, az lassabb is, sőt az oda-vissza játék, a lerohanás és visszarendeződés független a testméretektől. Ennek élő példája az orosz csapat.

Ezen kívül taktikusak voltak, és több védekezési rendszert játszottak. Mindenkinek van egy kialakult stabil védekezése, de amellett bármikor képesek váltani akár nyitottra, akár emberfogásra is. Nem éri őket meglepetés, ha reagálni kell, s úgy tűnt, nem is mindig csak kényszerből váltanak. Akár hosszabb ideig is megnyitják a falakat, kifognak embereket, de ha nem válik be, visszarendeződnek.

Jól felkészültek a csapatok. Olyan kombinatív játékot játszanak, amiben türelmesek – nem vállalják el, csak a biztos helyzeteket. Nagyon sok a lövő-szélső, lövő-beálló páros kapcsolatból kidolgozott helyzet, de az egyéni képességek előtérbe helyezése is megfigyelhető az indulócsellel történő betöréseknél és az egy-egy elleni átlövéseknél.

A támadójátékban is sok újdonságot tapasztaltam. Tanulságos volt, hogy a lerohanásokat sem úgy fejezik be, mint amivel mi hosszú idő óta kísérletezünk. A pálya középső részét nagyon jól használják ki, gyorsan játsszák át, és ha nem sikerül, fegyelmezetten feláll a csapat, és folytatja a játékot rendezett fal ellen.

A felállt fal elleni támadójátékban már közel sem annyira a figurális játék dominál, aminek a gyakran váltogatott védekezés az oka. Inkább az egy-egy elleni betöréses vagy átlövéses játék, vagy a beállóssal való kapcsolat, a hosszú passzok a jellemzőek. Sok dolog viszont ebből nem nagyon jellemző a magyar bajnokságra, mert nálunk a csapatok hatos falat védekeznek, ez ellen gyakorolunk hetekig, hónapokig. Amikor egy csapat kikerül a világversenyekre – pont az ellenfél védekezési variációi miatt – nagyon sok meglepetés érheti őket.

Rátérve a Cornexire: a mai edzőmérkőzéseken feltűnően sokan hiányoztak a csapatból…

Panaszkodni egyáltalán nem szeretnénk, inkább csak azt mondanám, hogy jelenleg nincs egyszerű dolgunk. A bajnokság után Ziát meg kellett műteni, és rá hat hónapig nem is tudunk számítani. Nagyon fog hiányozni a gólerős játéka és a hozzáállása egyaránt. Még sérülten is nagyon sokat tudott hozzátenni a játékunkhoz. Zián kívül is mindig vannak kisebb sérüléseink, ráadásul jelenleg többen nem tudnak edzeni, mert lázas betegen fekszenek otthon. Ennek ellenére dolgozunk becsülettel az edzéseken, a lányok maximálisan beleadnak mindent. A keretet ifikkel töltöttük föl, velük együtt dolgozunk. Valószínű még további játékosokat is fel kell hívni.

Hogyan készül a csapat a bajnoki tavaszra?

Bízom benne, hogy hamarosan a gyógyultakkal kiegészülve teljes értékű munkát tudunk végezni, és készülhetünk a január 12-ére. Elsősorban részfeladatokat, csapatrész-taktikai feladatokat gyakorlunk. Ehhez egyéni képzések is kapcsolódnak, valamint erőnléti edzések, súlyzózások.

A monotonitás elkerülése végett a napi edzések mellé kiegészítő programok is beiktatunk. A lányok heti rendszerességgel mennek az agárdi fürdőbe, ahol a medencékben, szaunákban, masszázságyakon lazítanak, töltődnek fel, a minden igényt kielégítő wellness-komplexumban.   De van spinning edzésünk is, ami szintén nagyon hasznos. Egy igen felkészült oktató dolgozza meg a lányokat egy órán keresztül folyamatosan, ami elég kemény edzés, mégsem egysíkú.

Milyen felkészülési meccsek, tornák vannak kilátásban?

Úgy volt, hogy a Szabella-kupára megyünk, elfogadtuk a meghívásukat, azt írásban vissza is jelezték, de egy frissen bejelentkezett külföldi csapat miatt kilöktek minket, így nem leszünk ott, pedig már beterveztük a három meccsünket. Így maradnak az edzőmeccsek erre az időszakra. A múlt héten a Goldbergerrel, ma a Vasassal játszottunk, de a Békéscsaba és a Sala ellen is pályára lépünk majd. Abban bízom, hogy az utolsó héten már teljesen együtt lesz a csapat.

Miként alakul a csapat programja az ünnepek alatt?

Személy szerint a felkészülés ugyanolyan fontos részének tartom a pihenést, mint a munkát. Négy napot kapnak a lányok Karácsonykor, melyet a családjukkal tölthetnek. A két ünnep között edzünk, majd Szilveszterkor kap még két napot a csapat.

Presstige Média
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. augusztus
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP