„A vasárnapi lesz az igazi meccs“ 2011.03.31.


Ezen a hétvégén Győrben kerül sor a Duna Takarék Női Magyar Kupa négyes döntőjére. Az esemény rangját emeli, hogy az érintett csapatok egyaránt a bajnoki alapszakasz élmezőnyében, az első öt között végeztek. Érdekesség, hogy a tavalyi résztvevők közül egyedül a címvédő győriek jutottak be az elődöntőbe. A DVSC utoljára két éve, a fehérváriak 2006-ban, míg a váciak 2005-ben verekedték be magukat a négy közé.

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján, a budapesti Carma Caféban Nemcsik Balázs, az MKSZ főtitkára kiemelte és megköszönte az esemény iránt megnyilvánuló jelentős médiaérdeklődést, és felhívta a figyelmet arra, hogy a győri végjáték mind a négy találkozóját élőben közvetíti a SportKlub Televízió. Egyidejűleg meggyőződésének adott hangot, hogy a házigazdák az előző évek Magyar Kupa fináléi és Bajnokok Ligája mérkőzései során megszokott magas színvonalú rendezést biztosítanak ez alkalommal is.
                     
A névadó szponzor nevében, a Duna Takarék elnöke, Illés Zoltán a győri rendezés hagyományaira helyezte a hangsúlyt. A 70 ezres létszámú, zömmel kisalföldi ügyfélkörrel rendelkező pénzintézet továbbra is a hazai pálya biztosításával szeretne a csapat és a közönség kedvében járni.
 
Az Alcoa FKC RightPhone a négyes döntő egyetlen olyan résztvevője, akinek három összecsapáson keresztül vezetett az útja Győrbe, hiszen már a 3. fordulóban bekapcsolódtak a kupaküzdelmekbe. A fehérváriak technikai igazgatója, Siti Bea elmondta, tisztában vannak a realitásokkal, így számukra a vasárnapi lesz az igazi meccs.

„Nyilván a szombati elődöntőben is küzdeni fog a csapat, de talán mondhatjuk úgy, hogy nem lesz óriási csalódás, ha nem tudunk a Győr ellenében a döntőbe jutni. A másnapi, harmadik helyért vívandó mérkőzés sokkal kardinálisabb kérdés a csapatunk életében, hiszen a harmadik hellyel járó érem a mi klubunk, a mi játékosaink számára nagyon fontos dolog lenne.“ – fogalmazott Siti Bea, aki azt is megemlítette, hogy együttesüktől már a négyes döntőbe jutás is nagy tettnek számít. Reményét fejezte ki, hogy sok fiatal játékost felvonultató keretük ebben a szokatlan közegben, felfokozott hangulatban is el tudja érni az említett célt.
              
A Syma-Váci NKSE képviseletében Németh András vezetőedző és klubigazgató azt emelte ki, nagy öröm számukra, hogy nehéz ágról, az FTC-vel szemben be tudtak kerülni a legjobb négy közé. Érzése szerint a DVSC-Korvex ellenében van esélyük a döntőbe jutásra. Mint elmondta, a jó szereplés, az éremszerzés fontos számukra, miután a Magyar Kupában elért siker majdnem olyan értékes és rangos, mint a bajnokságban. Ugyanakkor hozzátette, hogy klubjának jelenlegi helyzete azt valószínűsíti, hogy nem fogja tudni vállalni a nemzetközi kupaindulást a következő szezonban.
              
Az előző hat kiírás nyertese, a Győri Audi ETO elnöke, Vanyus Attila szerint álszerénység lenne, ha a bajnoki alapszakaszban is százszázalékos csapatnak nem a végső győzelem lenne az egyetlen célja. Az ETO egész héten a Magyar Kupa végjátékra gyakorol, de a győriek azt sem titkolják, hogy ez a kétnapos torna egyben az Itxako elleni, jövő heti BL-elődöntőre is jó felkészülésül szolgál számukra.
              
A szombati első elődöntőben a bajnoki alapszakasz 3. és 4. helyezettjének izgalmas csatájára van kilátás. A Syma-Váci NKSE – DVSC-Korvex összecsapást követően a legutóbbi 26 Magyar Kupa-mérkőzését megnyerő, házigazda Győri Audi ETO dolgát a székesfehérvári Alcoa FKC RightPhone igyekszik megnehezíteni. A bronzmérkőzést és a döntőt vasárnap rendezik, ugyancsak a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. Mind a négy találkozót élőben közvetíti a SportKlub Televízió.


A női kézilabda Duna Takarék Magyar Kupa programja:

2011. április. 2. (szombat):
18:00: Syma-Váci NKSE – DVSC-Korvex 2011. 04. 02.
20:00 Alcoa FKC RightPhone–Győri Audi ETO

2011. április. 3. (vasárnap):
13:45: bronzmérkőzés
16:00: döntő

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. szeptember
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP