Edzői nyilatkozatok 2009.09.07.


Az Alcoa FKC és a DVSC számára is a vasárnapi mérkőzés jelentette az első igazi megmérettetést. Bakó Botond megemlítette, hogy a „sikertelen“ felkészülés miatti döcögő csapatjátékot küzdéssel sikerült ellensúlyozniuk. Sótonyi Lászlót az bosszantotta leginkább, hogy sokkal több volt a meccsben, de taktikai fegyelmezetlenség miatt nem tudta csapata a lehetőségeit kihasználni.

Bakó Botond, a DVSC-Aquaticum vezetőedzője:

Azt kaptad a mérkőzéstől, amire számítottál, vagy netán simább győzelmet vártatok?

„Semmiképpen nem számítottunk simábbra. Biztosak voltunk benne, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés lesz. A Veszprém elleni meccs óta erre készültünk, hogy a fehérvári meccs majd csak a végjátékban, a második félidő második felében fog eldőlni. Gondoltuk, hogy sok hibával fogunk játszani, mert csapatként, stratégiailag, taktikailag a társaság még nincs összeszokva. Rengeteg hibát vétettünk, ráadásul olyan alapvetőeket, amiket nem szabad egy komoly mérkőzésen. Sajnos a felkészülés során ezeket nem tudtuk megvalósítani, hiszen egy mondhatni sikertelen felkészülés után vagyunk. A legnagyobb pozitívum, amiben bíztunk is, hogy szívvel-lélekkel ezeket a hiányosságainkat ki tudtuk küszöbölni. Ez a küzdés segíthet a nehéz momentumokban a továbbiakban is.“

Mi okozta a sikertelen felkészülést?

„Megint átalakultunk, nyolc játékos távozott és tizenkettő érkezett a nyáron, össze kell még építeni a csapatot, ami nem megy egyik pillanatról a másikra. Ráadásul rengeteg sérülés jött közbe, illetve későn igazoltunk, csak a nyár végére alakult ki keret. Ezek miatt csak egyetlen edzőmérkőzésen játszottunk teljes csapattal, mindig minimum három-négy játékos hiányzott, aminek az eredménye meg is látszik.“

Az úgymond „sorcserés” taktika mikorra forrhat ki?

„Ez még egész biztosan hosszú hetek kérdése, mire megfelelő hatékonyságú lesz. Mindenféleképpen akarunk egy ilyen stratégiát alkalmazni, frissen és jó állapotban tartani a játékosokat. Az első mérkőzésen kiválóan bevált a taktika, a main is a védelem tulajdonképpen jól működött, igazából támadójátékban láttam hiányosságokat, és a második félidőben ezért nem folytattuk. A lényeg, hogy a nehéz pillanatokban mindig volt egy-két ember, aki át tudta billenteni a csapatot, amikor kellett, és jó irányba indultunk el.“


Sótonyi László, az Alcoa FKC vezetőedzője:

„Sokkal több volt ebben a meccsben... Az eladott labdáink, a rossz indításaink, a ziccerek sorozatos elpuskázása és a szélről való helyzetkihasználás alacsony szintje nem engedte meg, hogy nyerjünk. Kicsit biztosan közrejátszott az elfáradásunk is, azonban a fő oka a vereségnek az volt, hogy húzóembereink egyéni játékot próbáltak megvalósítani. Nem volt csapatjátékunk, se védekezésben, se támadásban. Ezek miatt nem sikerült ezt a jó erőkből álló Debrecent legyőznünk.“

Milyen pozitívumokat láttál a vereség ellenére?

„Voltak olyan szakaszok, amikor jól működött a védekezésünk, amikor megcsináltuk az ütközéseket, és tudtunk indulni, lerohanni belőle. Ekkor szereztünk előnyt, és ekkor voltunk benne a meccsben. Amikor ezek az indítás-lerohanások labdaeladásokkal párosultak, vagy elmaradoztak az ütközések, akkor már nem tudtunk lépést tartani a Debrecennel. Kollégám sokat frissítette a csapatát, míg mi nem bírtuk erővel, valamint a cseréink sem tudtak olyan szintet hozni, mint ami kellett volna.“

A sorsolás alapján a következő ellenfél a Vác lesz jövő szombaton, ami szintén nem ígérkezik könnyű mérkőzésnek...

„Így van, de nekünk minden mérkőzés nehéz, itthon és idegenben egyaránt. Egy dolgot kell tudomásul vennünk minél gyorsabban: csapatként sok mindent tudunk elérni, egyéni játékkal pedig nem tudunk semmire sem jutni! Sokkal fegyelmezettebb és gördülékenyebb játékot várok és nagyobb lelkesedést. A Debrecen ellen nem kerültünk extázisba, nem használtuk eléggé a fejünket, nem a taktika szerint játszottunk. A megbeszélteket betartva kell pályára lépnünk, ha sikereket akarunk elérni.“

fkc.hu
fotó: V-Man (a képen: Sótonyi László)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2026. január
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP