FMH: Míra eldobta a mankókat 2014.06.20.


A rájátszás utolsó előtti fordulójában, a fehérváriak által 22-20-ra megnyert váci összecsapás második félidejében egy rossz mozdulat után Emberovics Míra a földön maradt. Azonnal jelezte, nagy  baj van, nem tudja folytatni a játékot, sőt, a pályáról lejönni sem tud. A masszőr, Bíró László és a beállós, Horváth Bernadett ölben vitte le a pályáról, a vizsgálatok megállapították, az átlövő jobb térdében az elülső keresztszalag elszakadt.

Pár nappal később, egy tatai magánklinikán operálták, a műtét jól sikerült. Emberovics a mankókkal is igyekezett mosolyogva közlekedni.

„A minap végre eldobhattam a két eszközt, amelyek segítettek a járásban, de természetesen zavartak. A műtét során pótolták az elszakadt keresztszalagot, a combomból vettek ki egy darabot. Az első időszakban komoly fájdalmaim voltak, a napok múltával egyre jobb lett, a beavatkozás után nem sokkal lábra állhattam. Egy hét elteltével a doki közölte, annyira jó állapotban van a lábam, hogy rövidesen eljön a pillanat, már nem kell szimbiózisban élnem a mankókkal. A hajlítás még nem egyszerű, ám az is egyre jobb, megkezdődött a gyógytorna és a balneoterápia, azaz a vízitorna. A nyáron ezzel bíbelődöm.“

Gondolom, nem így tervezte a vakációt.

„Valóban nem. Most az a legfontosabb, hogy felépüljek, mindent ennek rendelek alá. Naponta járok gyógytornászhoz, a szabidőmben pedig megyek Siófokra, ugyanis nekem az a  Riviéra. A Balatonon találkozom a családdal és a barátokkal. Nem terveztem távoli kirándulás, de ha gondolkodtam volna ilyesmiben, a sérülés leegyszerűsítette a dolgot. Persze, akadnak bíztató dolgok, az orvos közölte, mindegyik térdem szép. Nem arra gondolt, hogy formás, hanem arra: nem látszik, hogy élsportolok, annyira jó állapotban vannak a porcok.“

 A sérülés mindig rosszkor jön, önnek különösen, kimondottan jó szezont futott, élete talán legjobbját.

„Az utolsó előtti bajnokin történt a baj. Tényleg  jól ment az idényben, támadásban és védekezésben is hasznos tagja voltam a csapatnak. Nagyon jó közösség a miénk, összetartó a társaság.“
 
A bajnokságban az 5. helyen zártak, az EHF-kupában banánhéjon csúsztak el az elődöntőben. A kiesés önt is megviselte.

„Olyan típus vagyok, aki intenzíven éli meg az adott pillanatot, ám kis idő elteltével már képes továbblépni. Tudok építkezni a negatív dolgokból. Volt egy lehetőség, rizikós helyzet,  belementünk és elhibáztuk. Gólt akartunk lőni, még biztosabbá tenni a továbbjutást. Nem sikerült, ellenben mi kaptunk, és ezzel  kiestünk. Azt hiszem, több van ebben a csapatban, mint amit produkáltunk. Hullámzó volt a teljesítményünk, hol nagyon jól kézilabdáztunk, hol nagyon rosszul.“
 
A kapitányi hídon Pal Oldrup Jensent Bakó Botond váltja. Egyeztetett vele az elkövetkező hónapokról?

„Még nem. Sajnálom, hogy a nyári felkészülés során nem gyakorolhatok a lányokkal. Várom a közös munkát Bakóval, akivel még nem dolgoztam. Az ősszel fájdalmam már biztosan nem lesz, mindössze annyi, hogy nem lehetek ott a pályán. Talán december végén visszatérhetek.“
 
Horog László
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2026. január
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP