Már hiányzik a kézilabda 2010.05.27.


Szerződéshosszabbításának apropóján Kristina Trishchukkal a döntéséről és a jövő évi céljairól beszélgettünk. Természetesen szó volt a térdéről is, mellyel kapcsolatban elmondta, hogy jól halad a rehabilitációval, és tervei szerint júliusban már a csapattal együtt kezdi meg a felkészülést az új szezonra.

„Sokat gondolkodtam, mivel voltak más ajánlataim, Magyarországról és külföldről egyaránt. Ami miatt végül a maradás mellett döntöttem, az az, hogy szeretek itt játszani, szeretem ezt a csapatot, és egyelőre nem akarok külföldre menni. Remélem, hogy jövőre jobban fogunk szerepelni, mint idén…“

A három távozó ismert, Laima Bernataviciute, Kovács Angéla és Gabnai Melinda elhagyták a csapatot. Mit gondolsz, milyen reményekkel tekinthettek az új idény elé?

„Mindenképpen sajnálom, hogy elmentek, de az élet és a játék is megy tovább. Nagyon örültem, hogy együtt játszhattunk Laimával és Angélával. Melindával nem játszottam, de ismerem a játékát. Bízom benne, hogy helyükre lesznek jó átigazolások még.“

Mi lenne az a helyezés, amivel elégedett lennél?

„Én mindig dobogóban gondolkozom, de tudom, hogy ez most különösen nehéz feladat, hiszen szinte minden riválisunk komolyan erősített. Remélem, mi is összeszedjük magunkat, és egy jó évnek nézünk elébe. Szomorú voltam, hogy idén lemaradtunk az EHF Kupában indulás lehetőségéről; jövőre be kell bizonyítanunk, hogy ott a helyünk.“

A tél során egy igen komoly műtéten estél át, hogy áll jelenleg a rehabilitációd?

„A legvégén járok; futok már, minden nap járok konditerembe, masszázsra, hetente Mohácsi Jánoshoz kontrollra, egy-másfél hónap és rendben leszek. Júliustól a csapattal fogok edzeni, együtt kezdjük az alapozást az új szezonra. Addig is naponta két, két és fél órás program szerint dolgozom. Van mellettem személyi edző is; van amikor egyedül, van amikor együtt csináljuk a gyakorlatokat a konditeremben. Megtanultam, hogy nagyon fontos erősítenem a combizmomat. Boldog vagyok, hogy van keresztszalagom, már csak kézilabdázni szeretnék, mert hiányzik nagyon!“

A rövidke nyári szünetet milyen programokkal tervezed eltölteni?

„Pénteken utazom két és fél hétre Oroszországba, de nem pihenni megyek. Viszem magammal az edzőcuccokat, mert nem szabad megállni a rehabilitációval, ott is fogok edzeni, majd utána itt is folytatom minden nap, egész nyáron. Nem fér most bele emiatt a nyaralás, legfeljebb egy-két hétvégén Horvátországba mehetünk. Fontosabb a rehabilitáció, mint a nyaralás.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2026. február
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP