Junior és ifi: Alapszakasz után – rájátszás előtt 2015.03.18.


A Fehérvár KC junior csapata az ősszel tizenkét meccséből csak kétszer győzött, ugyanakkor tavasszal hétszer hagyta el nyertesen a pályát, és több, a tabella első felébe tartozó ellenfelét is legyőzte. A fejlődés mértéke különösen szembetűnő volt az elmúlt hónapokban, ennek megfelelően Deli Rita a dicséret hangján szólt tanítványairól. Az ifiknél a teljesítmény hullámzásának mérséklésében kell előrelépnie a csapatnak.

„Mindenképpen hatalmas dicséret illeti a csapatot. A Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés előtt tudtuk, hogy a junioroknál három csapatnak azonos pontszáma van a tabellán, így egy meglepetés pontszerzés esetén a középházi rájátszásba kerülhetünk. A lányok mindent megtettek ezért, és extra teljesítményt nyújtottak a listavezető ellen, de kikaptunk. Ennek ellenére úgy gondolom győzelemmel felérő vereség volt, és a mérkőzés után azt mondtam a lányoknak, hogy a tavasszal mutatott játékunkra büszkék lehetünk. Mivel az alapszakasz végeredményébe természetesen az őszi eredmények is beszámítanak, nem tudtuk kiharcolni a középső házba kerülést, de abszolút nem vagyok elkeseredve, mert amit a csapat mutatott fejlődés szempontjából, az előre mutató.

Az ifik is jól játszottak az utolsó meccsen, ellentétben az őszi, mosonmagyaróvári mérkőzéssel, amikor nagyon súlyos vereséget szenvedtünk. Most itthon végig szoros csatára késztettük őket. Az egész évet nézve kicsit hullámzó volt a csapat teljesítménye: képesek voltunk bravúros játékra bőven előttünk álló ellenfelekkel szemben, de voltak nagyon gyenge meccseink is. Nagyon nagyok a kilengések, hiányzik az állandóság, ami a korukból is adódik, de elmondtam nekik, akkor tudnak igazán jó játékossá válni, ha bizonyos szint alá nem esik a teljesítményük. Az sosem vezet igazán eredményre ha hol száz százalékot, hol pedig mindössze 20-30%-ot nyújtunk. Erős átlagon kellene maradni mindig, mert abból lehet építkezni. Mind egyénileg, mind csapatszinten ebben kell előrelépnünk, hogy ne legyenek ekkora különbségek a játékunkban.“

A rájátszásnak milyen célokkal vágtok neki?

„Ugyanazzal, mint tavaly: így, hogy nem sikerült a középső házba kerülnünk, mindenképp a kilencedik hely megszerzése a cél, valamint szeretnénk győztesen lejönni a pályáról a rájátszásbeli meccseken. A junioroknál elmondható, hogy egész évben egyszer sem állt rendelkezésünkre a teljes csapat. Rövid és hosszabb távú sérülések, kisebb műtétek mellett a felnőtt kiszolgálása az elsődleges célunk, mindig a felnőtt élvezi a prioritást. Májer Krisztina játékára csak egy félidőkre számíthatunk, hiszen már egyre fontosabb feladatai vannak a felnőtt keretben is. Ennek természetesen nagyon örülünk! Kiki mellett a legutóbbi alkalommal Boldizsár Bianka is nevezve volt a felnőttek meccsére, ez nagyon pozitív tendencia. Reméljük, a tavaszi meccseken játéklehetőséghez jut majd Bianka is.

Az ifiknél gyakorlatilag ugyanez az elvárásom, de itt mondhatni lehetetlen küldetés a kilencedik hely megszerzése a hozott pontok miatt. Az összes többi csapat elleni eredmény kiesik, csak az alsóházi ellenfelekkel szemben elérteket visszük magunkkal. Ebből kifolyólag a Dunaújváros hat ponttal áll előttünk, nincs saját kezünkben a sorsunk. A pontszámokat így kicsit háttérbe szorítva, a győzelem a cél mindenki ellen, valamint a Dunaújváros ellen ki-ki meccseket kell játszanunk.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2026. február
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP