Szabina számára véget ért a bajnokság 2007.05.12.


A Cornexi-Alcoa-HSB Holding – Győri Audi ETO mérkőzés második félidejében Tápai Szabina egy ütközést követően megsérült. A fehérváriak irányítóját azonnal kórházba szállították, ahol az este folyamán további vizsgálatokat végeztek rajta. Az orvosi diagnózis Szabina bal kulcscsontjának izületi sérülését állapította meg, aminek következtében négyhetes kihagyás vár rá. 

“Már televízión is visszanéztem az esetet, mert nem igazán emlékeztem arra, hogy pontosan mi is történt; Dokicsról akartam lefordulni, amikor ütköztünk. Már akkor éreztem, hogy valami nincs rendben. Abban a pillanatban rettenetesen megfájdult a vállam, így a mérkőzés után egyből a kórházba vittek. Szerencsére a röntgen nem mutatott törést, viszont a baloldalon a kulcscsont végénél megmozdultak a dolgok, ott izületi zúzódást állapítottak meg. Műteni szerencsére nem kell, de egy hétig biztosan nem mozgathatok, és legalább négy hétig fel lesz kötve a kezem. A fizikoterápiát is csak utána kezdhetem meg, addig Bioptron lámpával kezelem, és fájdalomcsillapítókat szedek, mert eléggé fáj. Így számomra sajnos véget ért a bajnokság. Borzalmas lesz kívülről, a lelátóról tétlenül nézni az utolsó két meccset, de nagyon bízom a lányokban, és tudom, hogy mindent megtesznek majd a győzelmekért.” – nyilatkozta Tápai Szabina.

Presstige Média
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2026. február
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP