Válogatott, esküvő és Brazília 2007.05.30.


Mozgalmas öt hét előtt áll Petra Válova. A Cornexi-Alcoa-HSB Holding beállója már vasárnap, a Dunaferr elleni mérkőzés másnapján csatlakozott a cseh válogatotthoz. Az egyhetes összetartás után aztán végre egy nagy esemény előkészületeivel foglalkozhat, amit majd egy brazíliai túra is követ.

„Chomutovban csatlakozom a cseh válogatotthoz. A német határ menti településen előbb háromnapos edzőtáborozáson veszünk részt, majd három barátságos mérkőzést játszunk Németországgal. Erre azért kerülhet sor, mert sem ők, sem mi nem vagyunk a most zajló világbajnoki selejtezőkben érdekeltek. Mi Törökország mögött csak másodikak lettünk a selejtezőcsoportunkban még az ősszel, így nem jutottunk tovább. Azokon a meccseken nem játszhattam az orrtörésem miatt. A németek ezzel szemben az EB negyedik helyüknek köszönhetően már résztvevői a világbajnokságnak.

A válogatott hét után végre az esküvőm előkészületeivel foglalkozhatok. A nagy esemény után a válogatottal Brazíliába utazunk, ahova a brazil szövetség hívott meg bennünket. Nagyon várom ezt az utat, melynek során remélhetőleg Adrianával is találkozom. Július első napjaiban aztán jövök vissza a szezonkezdésre, Székesfehérvárra.” – mesélte Petra.

cornexikezilabda.hu
Fotó: Bölcsföldi István Péter


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2026. február
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP